„Tudomásul vettem, hogy el fogom kapni a vírust” – orvosok a koronavírus-járvány frontvonalában

„Fogalmatok sincs arról, mi megy idebent. Maradjatok otthon” – üzente honfitársainak és velük együtt minden, a koronavírus-járvány által érintett ország lakójának Christian Salaroli bergamói aneszteziológus a minap. Nem ő az első orvos, aki azóta, hogy kitört a Covid-19 vírus okozta járvány, a kórházi munkát illetően „háborús körülményekről” és „extrém igénybevételről” számol be.

2020. február 18-án, egy vuhani radiológus, Zhang Xiaochun a The Wall Street Journal újságírójának mesélt arról, hogyan vált a nyugodt és egyébként teljesen eseménytelen élete egy szempillantás alatt rémálommá. Az orvosnő az interjúban a 10-12 órás, étlen-szomjan töltött műszakok, a kezdetben rosszul működő tesztek, és a mentális erőpróba mellett, őszintén elmesélte azt is, hogyan hagyta 9 éves kislányát koronavírusos szüleire, mert a kórháznak minden munkaképes orvosára szüksége volt.

„Ha én megbetegszem, mi lesz magukkal, többiekkel?”

Zhang a koronavírus-járvány feltételezett kínai központjában, Vuhanban él. Ott is dolgozik, méghozzá a város központi kórházában, amihez a járvány kezdete óta hozzácsatoltak három másik intézményt is, így most úgy 5400 betegről gondoskodik. A kínai radiológus a Wall Street Journalnak elmondta, december 31-én még családi nyaralást szervezett szüleinek, 9 éves kislányának és magának Mongóliába, aztán kapott egy telefont a kórházból, az élete pedig alapjaiban megváltozott.

Zhangot az év utolsó munkanapján, soron kívül rendelték a kórházba, miután gyors egymásutánban két beteget is tüdőgyulladásos tünetekkel vettek fel. Zhang, aki aktívan kivette a részét a 2003-as SARS-járványból is, a két beteg röntgenfelvételeit nézve azonnal hívta a Kínai Kommunista Párt titkárát: fel akarta hívni a figyelmét a fertőzésre, de hiába, a szavait hangulatkeltésnek értékelték.

Néhány nappal később a doktornő és kollégái már a járvány ellen küzdöttek: „Kezdetben csak a röntgenfelvételeket elemeztem, egy idő után viszont annyi beteg lett, hogy nekem is be kellett öltöznöm ahhoz, hogy el tudjuk őket látni” – mondta, majd hozzátette, a biztonsági öltözetben az orvosok sokszor 10-12 órás műszakokat töltöttek étlen-szomjan. Nem mentek mosdóba se, egy esetleges le- és felöltözés fertőzésveszéllyel fenyegetett ugyanis. Zhang azonban még a biztonsági intézkedések ellenére is félt hazamenni, nem akarta megfertőzni a családját, ezért az idő nagy részében az irodájában, egy kanapén aludt.

Már amikor tudott aludni. Az alvásra és az étkezésre maradt ugyanis a legkevesebb ideje. A családja miatt nem engedhette meg magának, hogy összeomoljon („Ha én is összezuhannék, az egy katasztrófa lenne a családomnak”), de tud olyan kollégáról, akit az extrém nyomás miatt mellkasi fájdalommal, pánikrohamokkal kellett kezelni a járvány kitörése után. Zhang a legnehezebb pillanatokat akkor élte át, mikor magára kellett hagynia 9 éves kislányát szüleivel, akiket néhány nappal korábban ő maga diagnosztizált koronavírussal, mert a férjét nem engedték be a karantén alá vont városba.

Most, hogy Kínában a járvány terjedése lassul, talán valamelyest enyhül majd a Zhangra és kollégáira nehezedő nyomás, de nyomtalanul egész biztosan nem fog eltűnni. Az orvosnő azt mondja, bár nem fertőzött, hetek óta köhög és erős fizikai fájdalmak gyötrik, de így is folyamatosan dolgozik: „Ha én is elbukom, mi lesz magukkal, többiekkel?” – teszi fel a kérdést.

„Választanunk kell, kit gyógyítsunk meg”

„A bergamói kórházban életkor és egészségi állapot alapján döntik el, kit kezelnek” – nyilatkozta az olasz Corriere.it-nek a kórház aneszteziológusa, Christian Salaroli, aki egyúttal hazugságnak nevezte azt a széles körben elterjedt vélekedést, miszerint a Covid-19-cel fertőzött betegek nem is a vírustól halnak meg, hanem azért, mert a fertőzés ront az egyébként már meglévő betegségükön. „A betegek halálát egyértelműen a vírus okozza, nem más, mert olyan légzési problémákat okoz, amellyel a beteg nem tud megbirkózni” – mondta Salaroli, aki őszintén beszélt arról is, hogy a kórházban dolgozó orvosok minden reggeli viziten életről és halálról döntenek.

„A noninvazív lélegeztetés csak átmenetileg segít a súlyos betegeken, és mivel véges a kórházi erőforrások és a lélegeztetőgépek száma is, nem minden kritikus állapotban lévő beteget tudunk intubálással lélegeztetni. Utóbbit azoknál alkalmazzuk, akiknél folytatjuk a kezelést.” Másokról azonban lényegében le kell mondaniuk, magyarázza az orvos, aki beszélt arról is, hogy egyelőre még tud éjszakánként aludni.

„A döntés azon az alapfeltevésen nyugszik, hogy valaki másnak – aki szinte mindig egy fiatalabb páciens – nagyobb esélye van túlélni. Ez legalább vigasztal” – mondja, majd elárulja, kollégái közül sokakat megvisel a helyzet: látott zokogni olyan nővért, aki már 30 éve a pályán van, de az sem ritka, hogy valaki idegileg teljesen összeroppan.

„Járványügyi katasztrófa van. Nincs többé sebész, urológus, ortopédus, mind orvosok vagyunk, akik hirtelen ugyanannak a csapatnak a tagjai lettünk, hogy megküzdjünk ezzel a cunamival, ami ránk szakadt” – ezt pedig már Daniele Macchini, a bergamói kórház egy másik orvosa írta közösségi oldalán, ahol kitért arra is, a személyzet elfáradt, rengeteget dolgoznak, túlóráznak. „Óriási a szolidarítás az orvosok között, igyekeznek segíteni egymásnak, ágyakat tologatnak, beteget mozgatnak, nővérmunkát is végeznek. Nincs már olyan, hogy műszak, munkarend. A társasági életüket is felfüggesztették az egészségügyi dolgozók.”

„Tudomásul vettem, hogy el fogom kapni a vírust”

Eközben az Egyesült Államokban, ahol a koronavírus a hivatalos adatok összesítése szerint eddig 550-nél is több fertőzést és 22 halálesetet okozott, a járvány kirobbanására készülnek. „Felesleges több időt, energiát és erőforrást ölni abba, hogy feltartóztassuk ezt a vírust. Sokkal fontosabb most az, hogy felkészítsük az egészségügyet a lehetséges járványra” – nyilatkozta a BBC-nek James Phillips, a George Washington Egyetemi Kórház orvosa.

„Sürgősségi osztályon dolgozom, tisztában vagyok vele, hogy ha kitör a járvány, a frontvonalban leszek majd, és egészen biztos vagyok abban is, hogy el fogom kapni a betegséget. Ez egyszerű matek, amit elfogadtam” – tette hozzá a fiatal orvos, aki úgy érzi aznap, mikor letette az orvosi esküjét, vállalta azt is, hogy ez a hivatás némely esetben kockázatokkal jár majd. „Azok alapján, amit ma erről az új vírusról tudunk, kicsi a valószínűsége, hogy komolyan megbetegszem, annak meg pláne, hogy belehalok a betegségbe. Fiatal vagyok és egészséges, ezt azonban nem minden kollégám mondhatja el magáról.”

Phillips szerint a hatóságok legfontosabb feladata most azt, hogy úgy szervezzék a munkát, hogy azzal megóvják az idősebb, esetleg krónikus betegséggel küzdő orvosokat. Többek között például azzal, hogy a vírus ellen a fiatalokat állítják csatasorba. „Az élet nem áll meg, csak mert koronavírus-járvány van: nem fognak eltűnni a szívrohamok és a stroke-ok sem, ezek kezeléséhez is egészséges és felkészült orvosokra van szükség.”