Aktuális

Koronavírus: hazaküldtek a Trefortból egy komplett osztályt

Az osztályba egy olyan diák jár, aki távolabbi kapcsolatban áll egy bizonyítottan koronavírusos beteggel.

Csütörtökön derült ki, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának egyik osztályába egy olyan diák jár, aki távolabbi kapcsolatban áll egy bizonyítottan koronavírusos beteggel – értesült a Népszava. Úgy tudják, a diákot osztályfőnöke azonnal hazaküldte, és kérte, hogy vegye fel a kapcsolatot az illetékes közegészségügyi szervekkel.

Trefort koronavírus osztály

Az iskola igazgatója az egész érintett osztályt hazaküldte, miután kiderült, az egyik diák távoli kontaktja koronavírusos személy (Illusztráció: Getty Images)

Ezt követően az iskola igazgatója az egész érintett osztályt hazaküldte, és azt kérte, hogy pénteken se menjenek iskolába. A lap megkereste az iskolát, illetve az iskola fenntartóját, az ELTE-t, de nem nyilatkoztak. A gimnáziumba járó egyik diák szülőjétől ellenben megtudták, az igazgató arról tájékoztatta a szülőket, hogy az említett osztályt az utolsó két óráról küldte haza, az érintett diák esetében azonban „olyan távoli kapcsolatról van szó”, hogy tudomása szerint a népegészségügyi központ nem foglalkozik az üggyel.

Értesüléseink szerint a diák egyébként tudott beszélni egy infektológus szakemberrel, aki azt mondta, a fertőzés esélye csekély – írja a lap.

Aktuális híreink a koronavírusról

Segít a mikrobiológus: így fertőtlenítsd a mobiltelefonodat

Szellemvárosok szerte Európában – Így változtatta meg életünket a koronavírus (képek)

Koronavírus: Karantén alatt Ausztria egy része is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top