A vidéki városokban is komoly intézkedéseket hoztak a járvány megfékezése érdekében

nlc | 2020. Március 16.
A koronavírus terjedése miatt még több intézkedést foganatosítottak az önkormányzatok. Több városban korlátozzák a hivatali ügyintézést és a helyi közlekedést.

Nemcsak a fővárosban, a vidéki városokban is fontos döntéseket hoztak a koronavírus okozta járvány megfékezésére. 

Hódmezővásárhelyen a polgármesteri hivatal csak korlátozott ügyfélszolgálattal működik, egyszerre legfeljebb négy ember tartózkodhat az ügyféltérben. Azt kérték a helyiektől, hogy személyesen lehetőleg csak születéssel és halálozással kapcsolatos anyakönyvi ügyekben, illetve krízishelyzetben menjenek a városházára. Az esküvőkön legfeljebb tíz ember vehet részt, de van lehetőség halasztásra is.

Szekszárdon közterület-felügyelők és rendőrök fogják ellenőrizni, hogy a koronavírus miatt elrendelt digitális oktatási munkarend alatt a gyerekek nem gyűlnek-e össze nagyobb számban közterületeken, játszótereken. A polgármester döntött az Illyés Gyula Megyei Könyvtár, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum és a városi sportcsarnok bezárásáról, az óvodák, bölcsődék már hétfőtől zárva vannak a tolnai megyeszékhelyen.

Pécsett a közösségi közlekedés nyári menetrend szerint üzemel, és vizsgálják a további járatritkítások lehetőségét is. A buszvezetők biztonsága érdekében az első ajtót és a járművek első traktusát továbbra is zárva tartják Pécsen, s jegyet vásárolni sem lehet a járműveken.  Az önkormányzati fenntartású bölcsődék és óvodák keddtől ügyeleti rendszerben működnek, és biztosítják a közétkeztetést és a felügyeletet az ellátást igénylő gyermekek részére, utóbbi lehetőséget a polgármester kiterjesztette a Pécsen működő, de nem önkormányzati fenntartású intézményekbe járó gyermekek körére is keddtől.

Hallgatók várakoznak a kiköltözésre a Pécsi Tudományegyetem Szalay László Kollégium épülete előtt (Fotó: MTI / Sóki Tamás)

Szentesen valamennyi kulturális és sportlétesítmény bezárásáról döntöttek. A hivatásos sportolóknak igyekeznek biztosítani az edzési lehetőséget. Bár az óvodák és bölcsődék a városban csak szerdától zárnak be, az intézménybe járó mintegy ezer gyerek 85 százaléka már hétfőn is otthon maradt.

Kaposváron napokon belül bezár a Somogy Megyei Önkormányzat épülete, a dolgozóknak határozatlan ideig tartó otthoni munkavégzést rendeltek el. Azok a folyamatban lévő projektek, amelyekhez elengedhetetlen a kapcsolattartás, nem állnak le, de az ügyintézők mostantól csak telefonon, illetve online érhetőek el.

Nyíregyházán a polgármester utasítása alapján keddtől nem fogadhat látogatókat a Nyíregyházi Állatpark, hétfőn pedig bezárt a Váci Mihály Kulturális Központ, a Jósa András Múzeum, a Kállay Gyűjtemény és a Sóstói Múzeumfalu és a központi könyvtár is. Emellett keddtől a gyógyfürdő-létesítmények, fürdő-, és gyógyászati szolgáltatók határozatlan ideig nem fogadnak vendégeket – közölte az önkormányzat.

Zalaegerszeg a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedésként a városban a közösségi tereken, közterületeken lévő utcabútorok, padok egy részét elszállítják, a rögzítetteket pedig fokozottan takarítják és fertőtlenítik. Ideiglenesen lezárták a Széchenyi téren lévő nyilvános illemhelyet is. Bezárják továbbá a kerítéssel körbevett, kapuval zárható játszótereket, a nyitott játszóterek esetében pedig felhívják a szülők figyelmét a járványügyi helyzetből fakadó elővigyázatosságra.

A közoktatási és köznevelési intézmények bezárása miatt felszabadult autóbusz-kapacitást a dolgozói járatok sűrítésére fordítja a Volánbusz Zrt. keddtől Győrben. A menetrend módosítása a munkába tömegközlekedéssel járók egészségének védelmében történt. A döntés értelmében az ipari parkban dolgozók elsősorban a műszakváltások idején több járatra szállhatnak fel, amely által várhatóan csökken az utasok létszáma a buszokon. A polgármester kezdeményezte azt is, hogy a győri autóbuszokon jelenleg kötelező első ajtós felszállási rendet függesszék fel a buszsofőrök védelme érdekében.

(MTI)

Aktuális hírek a koronavírus kapcsán:

Exit mobile version