Aktuális

Koronavírus: Ferenc pápa is megtesz minden tőle telhetőt

A 83 éves egyházfő a járvány megállításáért imádkozik. Beszédeit most internetes közvetítéssel sugározzák.

A katolikus egyházfő szerint a járványhelyzet lehetőséget ad azokra az apró, de konkrét gesztusokra, cselekvésekre, amelyek erősítik a kapcsolatot a hozzánk közelállókkal – derül ki abból a szerdán megjelent interjúból, amit  a La Republica című olasz napilapnak adott Ferenc pápa.

„Meg kell értenünk, hogy a kis dolgokban kincs rejlik. Ha így éljük meg ezeket a napokat, nem pazaroljuk őket feleslegesen” – mondta az egyházfő. Példaként említett egy tál meleg ételt a rászorulóknak, de gyengédséget a családtagok felé is, jelképes ölelést, telefonhívást rokonoknak, ismerősöknek. Vannak apró „hétköznapi részletek, amelyek értelmet adnak az életnek, közösséget és párbeszédet teremtenek közöttünk”.

Ferenc pápa hétfőn a Vatikánból a római Santa Maria Maggiore bazilikába ment autóval, ahol a római népet oltalmazó Szűz Mária-ikonnál imádkozott. Innen a San Marcello al Corso templomba ment át a csodatevő feszülethez, amelyet 1522-ben hordoztak végig a városon, hogy véget érjen az akkori pestisjárvány. Az egész világot bejárták a felvételek, amelyek a teljesen kihalt római belvárosban a templomba gyalogosan tartó pápát örökítették meg.

Ferenc pápa, koronavírus

Imádkozni megy az egyházfő (Fotó: Getty Images)

Ferenc pápa az interjúban kijelentette, azért imádkozott, hogy az Úr állítsa meg a mostani járványt. 

Állítsd meg a kezeddel! – ezt kértem tőle

Hozzátette, aki nem hívő és nem imádkozik, az is „megtalálhatja az utat a jóban, amelyben hisz. Hihet a körülötte levő emberek szeretetében, és ott reményre is találhat”.

A 83 éves Ferenc pápa a járvány miatt szintén lezárt Vatikánvárosban maradt, imáit, beszédeit egyenes internetes közvetítéssel sugározzák

(MTI)

Friss hírek a koronavírusról az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top