Aktuális

Sorra mondanak fel a napközis tanároknak

Online oktatás – hol jól, hol rosszabbul működik. De mihez kezdenek most a napközis tanárok?
Felmondanak a tanároknak

Az iskolák digitális munkarendjének bevezetése miatt a megbízási szerződéssel foglalkoztatott pedagógusok egy része elveszítheti munkáját.

Több tucat megkeresés érkezett az elmúlt napokban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) arról, hogy a tankerületi központok azonnali hatállyal elküldik a megbízási szerződéssel foglalkoztatott tanárokat, főként a napköziseket – erről Nagy Erzsébet, a PDSZ pécsi ügyvivője számolt be a Népszavának.

A héten bevezetett digitális távoktatási munkarend miatt ugyanis az ő munkájukra jelenleg nincs szükség. Volt olyan érintett, akinek SMS-ben mondták fel a megbízási szerződését.  A PDSZ felhívta az érintettek figyelmét: ha a megbízási szerződésben van felmondási idő, azt minden tankerületnek be kell tartania. Ha elküldik a munkavállalót, ki kell fizetni a felmondási időre járó megbízási díjat, sőt az érintett kártérítést is követelhet. Ha a szerződésben nincs szó felmondási időről, arról külön kell megállapodni a munkáltatóval. Törvény szerint egyébként, ha a megbízási szerződésben vállalt munkavégzés nem a munkavállalónak felróható ok miatt maradt el, akkor jár a megbízási díj, a járványhelyzet pedig pontosan ilyen eset.

Közben két különböző pedagógus szakszervezet is megerősítette az Indexnek, hogy az iskolák bezárása és a digitális oktatásra való átállás miatt több iskolában is szerződést bontana a munkáltató az óraadó tanárokkal is. Mint írják, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ) a digitális oktatás első hetében több tucat olyan pedagógus kereste meg, akiknek azonnali hatállyal akarták felbontani a szerződését. …”meglehetősen sokan” tanítanak megbízási szerződéssel óraadóként ahelyett, hogy kinevezéses vagy határozott idejű munkaviszonyuk lenne” – idéz a weboldal. “Szomorú, hogy azok a kollégák, akik megmentik a rendszert, az elsők között váltak áldozattá”
– fogalmazott a PDSZ elnöke.

A Klebelsberg Központ a Népszava megkeresésére közölte: a tankerületi központok önállóan dönthetik el, szükséges-e a feladatellátáshoz a megbízással foglalkoztatott tanárok szerződésének fenntartása vagy sem. Hangsúlyozták viszont: a KK-nak az a célja, hogy senki ne maradjon jövedelem nélkül ebben a nehéz időszakban. Épp ezért, írták, elkezdték a megbízási szerződéssel foglalkoztatott pedagógusok felmérését, ha ezzel végeznek, iránymutatást adnak a tankerületeknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top