Aktuális

„Még a hajam is fájt” – a betegségről mesélt a koronavírusos újbudai háziorvos

Az ATV-nek nyilatkozó doktornő először két hete érezte magán a tüneteket; azóta önkéntes karanténban van.

„Körülbelül két hete húzódik ez az egész történet” – kezdte a neve elhallgatását kérő újbudai háziorvos az ATV Híradójának. Hozzátette, a Covid-19 betegség nála először magas lázzal és a hidegrázással jelentkezett. „Azonnal itthon maradtam, gyanús is volt, hogy esetleg koronavírus lehet, ezért azonnal szóltam mindenhova, ahova szükséges volt.”

A háziorvos azt mondja, hiába tett meg mindent, a tünetei időről-időre visszatértek: „Végtagfájdalom, izomfájdalom, bőrfájdalom, szinte a hajam is fájt, a szemem, minden fájt, amíg ez a magas lázas időszak volt.” A doktornőnél emellett enyhe tünetek; köhögés, enyhe hasmenés és torokfájás jelentkeztek.

Mivel az első pillanattól tudta, hogy beteg, viszonylag hamar el is végezték rajta az otthoni tesztet: „Talán másnapra már meg is volt az eredmény, azóta pedig hivatalos, hatósági karantén alatt vagyok itthon. Tudom, hogy a kerületben van még egy beteg kolléga, a többiekről nem tudok, hogy bárki koronavírusos lenne – tette hozzá.

A háziorvos az interjúban elmondta, legközelebb három negatív eredmény után állhat újra munkába. Reméli, hogy mire visszatér, már lesz megfelelő védőfelszerelés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top