Aktuális

Koronavírus: sanszos, hogy Kína átverte a világot

Egy titkos jelentés állítja, eltitkolták a valódi koronavírus-esetszámot.

Az amerikai hírszerzés titkos jelentésére hivatkozva állítják az ország illetékesei, hogy Kína finoman szólva kozmetikázta az ország koronavírussal kapcsolatos adatait. A 444 a Bloomberg cikke nyomán azt írja, Kína az áldozatok és a fertőzöttek számát is aluljelentette, igazából sokkal többen fertőződtek és haltak meg az országban koronavírus miatt.

A jelentésben azt is kiemelik, hogy itt nem rendszerhibáról vagy slendriánságról van szó. Tudatosan hamisították meg az adatokat. Ennél többet azonban a jelentés titkosságára hivatkozva nem közöltek.

Érdekes adalék mindenesetre, hogy Donald Trump is azt mondta szerdán Kína kapcsán, hogy „a számaik mintha kissé alacsonyak volnának, és akkor kedves vagyok, hogy így fogalmaztam”.

Egy angol nyelvű kínai lap főszerkesztője erre azzal vágott vissza, hogy az USA csak a saját számadatairól akarja ezzel a vádaskodással elterelni a figyelmet.

A legfrissebb adatok szerint Kínában 82.394 ember fertőződött meg, és 3276-an haltak bele a betegségbe. Hivatalosan.

Aktuális koronavírushírek az nlc.-n:

kína, maszk, koronavírus

Kínában már kezd visszatérni az élet a rendes kerékvágásba. (Fotó: Fred Lee/Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése