Aktuális

Sikerült lelassítani a koronavírus-járványt Olaszországban

A koronavírus miatt bevezetett szigorú óvintézkedéseket április 13-ig meghosszabbították Olaszországban.

Továbbra is hétszáz felett van az új típusú koronavírus-járványban naponta elhunytak száma, amely az elmúlt 24 órában elérte a 13.155-öt – közölte szerda esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt több mint nyolcszázzal, 2937-re emelkedett. A halottak száma 727 volt a korábbi 837 után.

Az azonosított fertőzöttek száma az egy nappal ezelőtti 2107-ről ismét megemelkedett, de ezt a polgári védelem az utóbbi huszonnégy órában nagyobb számban végzett vírustesztekkel magyarázta.A jelenlegi 80.572 diagnosztizált fertőzött hatvan százalékát házi karanténban kezelik, miközben korábban az azonosított betegek fele kórházban volt. Intenzív osztályon 4035 személyt kezelnek.

Angelo Borrelli, a védelmi hatóság vezetője kiemelte, hogy az utóbbi huszonnégy órában 211 új beteget szállítottak kórházba az egész országban, valamint 12-vel nőtt az intenzív osztályra utaltak száma. Ez hetek óta negatív rekordnak számít. A gyógyultak száma 16.847-re emelkedett.

A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 110.574-et. A tájékoztatón elhangzott, hogy „felesleges” tetőzésről beszélni, a lényeg, hogy sikerült lassítani a járvány terjedését. Lombardiában a szigorú kijárási korlátozással visszaszorították az újonnan diagnosztizáltak ugrásszerű emelkedését, de az olaszországi helyzet még nem „homogén” – mondták a polgári védelem szakértői.  

koronavírus járvány

Védőruhás személyzet egy olaszországi kórházban (Fotó: Antonio Masiello-Getty Images)

A gócpont Lombardiában az azonosított fertőzöttek száma napok óta fokozatosan csökkent: az utóbbi egy nap alatt  viszont 1565 volt a számuk a korábbi 1047-hez képest.  Az utóbbi huszonnégy óra alatt a halottak száma is emelkedett, a korábbi 381-ről 394-re. A tartományban az összes járványban elhunyt száma 7593-ra emelkedett, a diagnosztizált  fertőzötteké több mint 44 ezerre. Elhangzott, hogy az 1,3 milliós Milánóban és a 120 ezer lakosú Bergamóban majdnem ugyanannyi, több mint 9 ezer a diagnosztizált betegek száma. Bergamo városában volt eddig a legtöbb haláleset: az utóbbi években március első három hetében a halottak száma 90 körül volt, az idén elérte a négyszázat.

Lombardiában telefonos alkalmazást vezettek be: a név nélkül regisztrálható applikáció rögzíti a bejelentkező nemét, korát, esetleges tüneteit és számon tartja, hogy egy adott személy közelében vagy kapcsolatai között ki és mennyi a pozitív. A tartomány arra kérte lakosait, mindenki csatlakozzon.

Attilio Fontana tartományi kormányzó felszólította a lakosokat, ne engedjenek a kísértésnek, még sétálni se menjenek ki az utcára, mivel továbbra is az elszigetelődés jelenti a járvánnyal szembeni egyetlen megoldást.

Roberto Speranza egészségügyi miniszter bejelentette az óvintézkedések meghosszabbítását április 13-ig, amit a kormánynak a következő órákban kell megerősítenie. A miniszter hangsúlyozta, hogy nincsen ok a „túlzott optimizmusra”, a korábbi életritmushoz való visszatérés „nem lesz gyors”. Azt mondta, az intézkedések enyhítése után még nehezebb feladat vár Olaszországra, mivel „meg kell tanulnia együtt élni a lelassított járvánnyal”.

 

Koronavírus az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top