Aktuális

Százmillió forinttal és maszkokkal, titokban segít a harcban Gattyán György

Több mint ezer szájmaszkot és százmillió forintot juttatott el a karanténkórházakba Gattyán György alapítványa. Orvosokat, ápolókat is etetnek, és hátrányos helyzetű gyerekeket szerelnek fel laptopokkal.

Szájmaszkokkal, laptopokkal, asztali gépekkel, száraz étellel és százmilliókkal készült Gattyán György üzletember két alapítványa, a Gattyán Alapítvány és a Docler Alapítvány a koronavírus elleni küzdelemre. Ami a kórházakat illeti, már vészhelyzet kihirdetésének hetén 1200 szájmaszkot szállítottak abba a hat budapesti kórházba, amelyekről tudni lehetett, hogy koronavírus-fertőzötteket kezelnek majd – tudta meg az nlc. Gattyán cégcsoportja, a Docler Holding egyik alkalmazottjától. A cégcsoport 5000 maszkot rendelt meg saját alkalmazottainak, de ez nyilvánvalóan sok volt, „úgyhogy már küldtük is a kórházakba”. A maszkokkal száraz ételeket is küldtek, főleg a folyamatosan dolgozó nővéreknek.

Ugyanezen kórházak százmillió forintot is kaptak a Docler Alapítványtól, egyenlően elosztva. „Tudtuk, hogy műszerekre, védőfelszerelésekre van szükségük, de azt ők tudják jobban, milyen lélegeztetőgépeket és más eszközöket kell ilyenkor beszerezni, ezért adtunk inkább pénzadományt” – fogalmazott forrásunk.

Orvosok védőfelszerelésben a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított részlegen az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2020. március 25-én.Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Orvosok védőfelszerelésben a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított részlegen az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2020. március 25-én.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A másik jótékonysági szervezetük, a Gattyán Alapítvány a hátrányos helyzetű gyerekeket segíti számítástechnikával. Úgy tudjuk, 150 számítógépet osztottak szét (asztali gépeket és laptopokat is) azoknak a szervezeteknek, amelyekkel az alapítvány egyébként is kapcsolatban áll. A számítógépek ráadásul újak, gyorsak és jól felszereltek, nincs szó tehát arról, hogy az egyébként informatikával foglalkozó vállalat a leselejtezett pc-ket osztogatná, ezeket a gépeket kifejezetten ezért szerezték be. Van gyermekotthon, ahol egyáltalán nem volt számítógép, most pedig hirtelen több pc-n is tanulhatnak a gyerekek. Például így:

Konkrét terv nincs a továbbiakra, de a Docler ez után is segít majd. „Folymatosan figyeljük a híreket, nézzük, hol mire van szükség, és lépünk, ha kell” – fogalmazott a megkérdezett alkalmazott.

Elértük Gattyán Györgyöt is, aki csak ennyit fűzött hozzá:

Több hete, elsőként kezdtük meg a segítségnyújtást, de halkan tettük mindezt, hiszen a tettek, a cselekedetek fontosak most, nem az azokról szóló hírek. Két helyre fókuszálunk, a kórházakra és a szüleiket nélkülöző gyerekek megsegítésére, a gyermekotthonok felkarolására. Úgy vélem, összefogásra, empátiára, odafigyelésre van most a legnagyobb szükség ebben a helyzetben.

Gattyán György Magyarország harmadik leggazdagabb embere, mecénás, a Prima Primissima Alapítvány egyik alapítója, alapítványaival rászorulókat és fiatal sportolókat támogat. 2003-ban ő indította el az egyik első erotikus webkamera-szolgáltatást LiveJasmin néven.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése