A londoni miniszterelnöki hivatal hétfő esti tájékoztatása szerint az új koronavírus okozta betegség miatt kórházban kezelt Boris Johnson kormányfőt elővigyázatosságból vitték át az intenzív osztályra, és jelenleg nem szorul művi lélegeztetésre.
A Downing Street szóvivője szerint Johnsont abból a meggondolásból vitték át a londoni St. Thomas kórház intenzív osztályára, hogy ha mégis lélegeztetőgépre lenne szüksége, az a közelében legyen.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy a konzervatív párti miniszterelnök eszméleténél van, és személyesen kérte meg Dominic Raab külügyminisztert, hogy gyógykezelésének idejére vegye át a miniszterelnöki feladatok ellátását. Hozzátette: Johnson kitűnő orvosi ellátásban részesül.
Johnsont vasárnap este orvosának tanácsára szállították kórházba, miután a koronavírus okozta betegség egyes tünetei nem múltak.
Hétfő este a brit politikai pártok vezetői egymás után kívántak mielőbbi gyógyulást a kormányfőnek. Jókívánságait fejezte ki Sir Keir Starmer, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt újonnan megválasztott vezetője és Nicola Sturgeon skót miniszterelnök is.