Aktuális

Müller Cecília: „Gyászos nap áll mögöttünk”

Kilenc haláleset történt az elmúlt 24 órában itthon a koronavírus miatt, ez az eddigi legmagasabb szám egy nap alatt. Budapest speciális helyzetéről és az idősotthonok lakóinak ellátásáról is kiemelten beszélt kedden a tisztifőorvos.

Müller Cecília országos tisztifőorvos először most is a friss számadatokról beszélt. Pillanatnyilag 817 igazolt koronavírus-fertőzött van idehaza, és 9 ember halt bele a betegségbe hétfő óta. Mind 60 év feletti, krónikus betegek voltak, vannak köztük, akik idősotthonban éltek. Ezzel 47-re nőtt a Magyarországon az új koronavírus-fertőzésben elhunytak száma.

Azért, hogy ez a tendencia ne fokozódjon, komoly fegyelemre és a járványügyi intézkedések pontos betartására van szükség – hangsúlyozta a szakember. Jó hír, hogy már 71-en gyógyultak meg. Mintavételből pedig 23.746 történt mostanáig.

Két alapvető dologról beszélt most Müller Cecília részletesen: az egyik Budapest helyzete, itt él a fertőzöttek több mint 40, az agglomerációval együtt több mint 60 százaléka. Tehát itt sokkal nagyobb veszély fenyegeti a lakókat, mint vidéken, a korlátozó intézkedéseket ezért vegye mindenki nagyon komolyan, az itt élők fokozottan. Ha a jelen tendenciák folytatódnak, Budapest gócpont lehet, ahol a járvány súlyos következményeivel kell majd szembenéznünk.

koronavírus, kórház

Védőfelszerelést viselő ápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított izolációs terem bejáratánál a budapesti Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben. (Fotó:
MTI/Balogh Zoltán)

A másik hangsúlyos téma a keddi tájékoztatón a szociális intézményekkel a tisztifőorvos idősotthonokkal kapcsolatos üzenete volt: Müller Cecília azt kérte, érezzék át a fenntartók a felelősségüket, és az utolsó betűig tartsák be a korlátozó intézkedéseket. Látogatási, kijárási tilalom, felvételi zárlat is van érvényben hosszabb ideje ezekben az intézményekben, és így is bejutott a fertőzés több otthonba. Ezért végrehajtási protokollal egészítette ki a tisztifőorvos a szociális intézményekben bevezetett szigorításokat. Reményei szerint az új eljárásrend segíti a betegségterjedés megakadályozását. Minden intézményben ki kell jelölni egy személyt, aki a járvánnyal kapcsolatos szabályok betartatásáért felel.  A fertőzötteket pedig, akik csak enyhe tüneteket produkálnak, ezért nincs szükségük kórházi kezelésre, elkülönítve kell elhelyezni az otthonokban. Fontos, hogy amint egy ápoltnak tünete van, a népegészségügyi hatóságot azonnal értesíteni kell.

Az otthonok dolgozói munkába járáshoz tömegközlekedés helyett lehetőleg válasszák a saját autót. Akik közülük bármilyen tünetet észlelnek magukon, maradjanak otthon, értesítsék a háziorvost és a munkahelyük vezetőjét. A szociális intézményekben dolgozó orvosokat is kiemelt figyelemre és feladatellátásra kérte a tisztifőorvos. Hozzátette, egyéni védőeszközökkel is fogják segíteni e szakemberek működését.

Müller Cecília azt is megemlítette, hogy nagy mennyiségű, favipiravirtartalmú gyógyszert kapott Kínától négy ország, köztük Magyarország. Ez a gyógyszer lerövidíti a tapasztalatok szerint a koronavírusos megbetegedések hosszát. Engedélyezési eljárása idehaza most zajlik, amint megtörtént, a magyar orvosok is be tudják vetni.

Kiss Róbert rendőr alezredes, az Operatív Törzs műveleti központjának munkatársa elmondta, hogy a kormány jelentős forrásokat különített el a járvány elleni védekezésre. Kedden újabb 9 kórházba visznek szájmaszkokat védőszemüvegeket, egyéni védőeszközöket.

Mostanáig több mint 15 ezer hatósági házi karantént rendeltek el, és több mint 122 ezerszer ellenőrizték ezeket. Hozzátette: folyamatosan emelkedik a szabályszegések és sajnos a csalások száma is. Baranya megyében például olyan csalókat fogtak el, akik szájmaszkok árulásával hitegették áldozataikat, és tízmilliókkal károsítottak meg orvosokat, gyógyszertárakat, magánembereket.

Koronavírussal kapcsolatos friss hírek az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése