Aktuális

„Jól megkoronázom a napotokat” – mondta, aztán leköhögte a sorban állókat

Szombathelyen két férfi szándékosan arcul köhögte és koronavírus-fertőzéssel fenyegette a patika előtt sorban állókat.
koronavírus, Milánó

Pénzbírságot kapott az a két férfi, aki még március 18-án szándékosan arcul köhögte és koronavírus-fertőzéssel fenyegette az embereket egy szombathelyi patika előtt. Erről a Szombathelyi Törvényszék sajtószóvivője, Tóth András tájékoztatott, aki elmondta, a két férfi a szándékos arcon köhögésen túl obszcén szavakkal illette a gyógyszertár előtt várakozókat. Egyikük azt kiabálta: „Jól megkoronázom a napotokat.”

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő eljárása során meghozott határozata szerint a kirívóan közösségellenes magatartás alkalmas volt arra, hogy az érintettekben megbotránkozást és riadalmat keltsen. A bíróság nyomatékos súlyosbító körülményként értékelte az elkövetés helyét és idejét: akkor már ugyanis hatályban volt a koronavírus-járvány miatt veszélyhelyzetet kihirdető kormányrendelet.

Az elkövetők – egy magyar és egy ukrán állampolgárságú férfi – nem tettek vallomást, de a szabálysértés elkövetését elismerték. A bíróság 200-200 ezer forint pénzbírsággal sújtotta őket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top