Aktuális

Visszaengedhetik dolgozni a 65 év feletti orvosokat

Csak abban az esetben, ha önként vállalják.

Márciusban rendeletben tiltották meg a 65 év feletti egészségügyi dolgozóknak, hogy olyan tevékenységet végezzenek, amely során közvetlenül találkozhatnak a párcinesekkel. Kásler Miklós miniszteri utasításban viszont már az szerepel: amennyiben másképpen nem szervezhető meg az ellátás, úgy az idősebb egészségügyi dolgozók, ha önként vállalják, visszatérhetnek a közvetlen gyógyításba – írja a Népszava.

A Magyar Orvosi Kamara április elején levelet írt a miniszternek azzal kapcsolatban, hogy a 65 év feletti orvosok, méltatlan helyzetbe kerültek, ugyanis sok helyen elbocsátották őket, viszont nyugdíjat sem vehetnek fel, mivel arról tovább foglalkoztatott közalkalmazottként le kellett mondania, a folyósítás újraindítása pedig nehézkes.

Visszamehetnek dolgozni a 65 év feletti orvosok

Visszamehetnek dolgozni a 65 év feletti orvosok

„Az egészségügyi dolgozók egy része állás és jövedelem nélkül maradt, másik része erején túl teljesítve próbál gondoskodni a betegeiről. Sokan komoly orvosetikai döntésekre kényszerülnek, mert látják, hogy az elbocsátott beteg nem fog ugyanolyan színvonalú ellátásban részesülni otthon, ha viszont ellenállnak, állásukat elvesztik, és akár politikai támadások közepén találják magukat” – fogalmaz a levél.

Weltner János sebész a lapnak úgy nyilatkozott, az alapellátás van a legnehezebb helyzetben, ahol aránytalanul nagy számban vannak 65 év felettiek, akik ráadásul egyedül dolgoztak. A kórházakban tíz orvosból, talán ha kettő lehet 65 év feletti, ezért ott könnyebben meg tudták oldani a helyettesítésüket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top