Aktuális

200 ezer forintra bírságoltak egy nyírlugosi nőt, mert a kijárási korlátozás alatt szemetet szedett

Az Index olvasója a Föld napja alkalmából szervezte a szemétszedési akciót.

Szilvia az Indexnek elmondta, a szemétszedési akciót a Facebook-oldalán szervezte, emiatt a rendőrség már kedden megkereste őt. Éppen emiatt alaposan átnézte a kijárási korlátozásra vonatkozó szabályokat. Mivel nem talált olyan kitételt, ami megtiltotta volna a szemétszedést, édesanyjával és barátnőjével szerda reggel fél 9 körül neki is állt annak.

Mint mondta, közben maszkot és gumikesztyűt viseltek, tartották egymástól az előírt másfél méteres távolságot. A rendőrök 10 perccel később érkeztek ki, és rögtön fel is szólították, hogy hagyja abba a szemétszedést. Úgy érveltek, hogy a saját lakása előtt mindenkinek joga van összeszedni a szemetet, viszont szervezett akcióban nem vehetnek részt, mert kijárási korlátozás van.

Szilvia közölte, hogy tiszteletben tartja a jogszabályt, ám mivel az megengedi a szabadidős célú gyalogos közlekedést külterületen, valamint a települések belterületén, úgy gondolja, ha sétálás közben néha lehajol a szemétért, az nem ütközhet törvénybe.

A nőt végül a rendőrök beszállították az őrsre, ahol 40 percre bezárták őt, majd kiengedték és egy 200 ezer forintos bírságról szóló határozatot nyomtak a kezébe. Mint mondja, a bírságot nem akarja, és ha akarná, se tudná kifizetni.

Olvass még többet a kijárási korlátozással kapcsolatban: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top