Aktuális

Megölhette a feleségét Norvégia egyik leggazdagabb embere

A norvég üzletember, Tom Hagen felesége még 2018-ban rejtélyes körülmények között tűnt el, most vették őrizetbe az idős férjet.

Őrizetbe vette a norvég rendőrség kedden emberölés vagy bűnrészesség gyanúja miatt az ország egyik leggazdagabb üzletemberét, akinek még 2018-ban eltűnt a felesége. A 70 éves Tom Hagen éppen a munkahelyére tartott, amikor elfogták.

Az üzletember felesége, Anne-Elisabeth Hagen 2018. október 31-én tűnt el otthonukból. Azóta sem találták meg. Az ügyet eredetileg emberrablásként kezelték, azonban a rendőrség tavaly júniusban bejelentette: lehetséges, hogy a nőt meggyilkolták, és az alapján a feltevés alapján dolgoznak tovább, hogy az eltűnése csak a feltételezett gyilkosság eltakarását szolgálta.

Egy nyomozó kutyával Tom Hagen házánál

Egy nyomozó kutyával vizsgálja a Hagen család házát az Oslo közelében lévő Lørenskogban 2020. április 28-án (Fotó: Heiko Junge / NTB Scanpix / AFP) / Norway OUT)

„A Hagenre vetülő gyanú idővel csak erősödött” – mondta Aase Kjustad Eriksson ügyész keddi sajtótájékoztatóján. Bejelentette, hogy a rendőrök hamarosan átkutatják a házaspár Oslótól nem messze, Akershus megyében található lorenskogi otthonát is. Hagent szerdán előzetes letartóztatásban kihallgatják. Egyelőre nem tudni, hogy bűnösnek vallja-e magát.

„Emberrablás nem történt, az a tudatosan kitervelt megtévesztés része volt” – mondta Tommy Broske, a nyomozás vezetője. Közölte, hogy ez idáig nem volt más letartóztatás az ügyben.

A váltságdíjat 2018-ban nehezen lekövethető elektronikus kriptovalutában kérte az állítólagos emberrabló. A rendőrség a kezdetekben nem tette nyilvánossá az eltűnést, csak 2019 januárjában fordultak a nyilvánossághoz, azt kérve, hogy ha valaki gyanús eseménynek volt tanúja a Hagen-otthon környékén, jelentkezzen.

Tom Hagen befektető, az energiatermelésben és az ingatlanpiacban érdekelt. Az E24 pénzügyi portál tavaly novemberben azt írta, hogy az adóbevallása alapján a vagyona 916 millió norvég koronára (körülbelül 28 milliárd forintra) tehető. Ezzel a 74. leggazdagabb ember Norvégiában.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése