Aktuális

A kérdés: betartják-e a fővárosiak a kötelező maszkviselést? A választ nagyképes riportban mutatjuk

Egy-két vonakodó renitenstől eltekintve nagyon jól vizsgázott Budapest az első napon. Képek és tippek.

Nem, kösz, már van.

Nagyjából minden fedetlen arcú járókelő erre hivatkozott, amikor nem fogadta el az aktivisták által osztott maszkot Budapest csomópontjain pénteken és hétfőn. Nos, a helyzet az, hogy nem volt nekik: gondtalanul mentek tovább és szálltak buszra, villamosra, vonatra, továbbra is maszk nélkül, úgy, hogy pénteken még csak melegen ajánlott, hétfőn pedig már kötelező lett volna viselni.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Szerencsére ők voltak kisebbségben; a többség vagy elfogadta, vagy eleve volt az arcán. Igaz, a szakszerű viselet hiányába sokszor bele lehetett volna kötni: a kilógó orr volt a leggyakoribb, de sokan csak egy-két percre tették az arcukra, inkább hagyták, hogy a nyakukban lógjon, esetleg bizarr fashion statementként a homlokukon feszüljön. Az is kiderült, hogy a maszk viselése nem szoktat le mindenkit az arc piszkálásáról: aki nem tudott uralkodni magán, az lazán nyúlkált alá. (Egyébként tény, hogy viszket tőle az arc, még ha inkább pszichoszomatikusan is, egyszerűen azért, mert ott van.)

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Ez persze mind (ide illő metaforával) szőrszálhasogatás. A lényeg – és a képek üzenete – az, hogy a budapestiek majdnem mind derekasan viselték a maszkot és a karanténügyi szigorításokat az elmúlt napokban.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Emlékszünk: a kijárási korlátozások érvényesítéséhez kellett egy-két hét, jó sok bírság és milliárdnyi kormányzati hirdetésmegjelenítés, mire elkezdték többé-kevésbé betartani. Az első napokon biztonságiakkal veszekedő vásárlókról, bandában sétálgató budapestiekről szóltak a hírek; aztán a többség valahogy belátta, hogy ezt most mégis csak ki kell bírni. A mostani fővárosi „maszktörvény” másképp indult:

már az első nap szinte mindenki zokszó nélkül betartotta a szabályt, nagyon kevesen szálltak fel maszk nélkül a tömegközlekedésre, igaz, nem is szólt rájuk senki.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Ez volt (szigorúan nem reprezentatív) felmérésünk eredménye, amikor hétfőn, azaz a szabály életbelépésének napján tettünk pár kört Budapest tömegközlekedésén a belvárosban, azaz az elvileg sűrű járatokon: metrón, négyeshatoson, hetes buszon.

Így viseld a maszkod

Mielőtt felvesszük a maszkot, mossuk meg a kezünket meleg vízzel és szappannal, vagy fertőtlenítsük kezünket alkoholos kézfertőtlenítővel. Viselése alatt a maszknak folyamatosan fednie kell a szájat és az orrot. Amennyiben a maszk rendelkezik állítható orrpánttal, azt szorosan az orrgyökhöz kell igazítani. A maszk pontosan illeszkedjen az arc bőrére, ne legyenek nyílások a maszk és az arc között. A maszk viselése közben kerülni kell a maszk megérintését, amennyiben mégis megérintjük, mossunk kezet, vagy fertőtlenítsünk. Amennyiben a maszk valamitől átnedvesedik, mihamarabb cseréljük. A maszk eltávolítását hátulról végezzük. Fülünk mögül emeljük ki a rögzítő gumit, vagy kötözzük ki a tarkónál megkötött madzagokat. A maszk elülső felszínét tekintsük szennyezettnek, és kerüljük az érintését a levétel során. Az egyszer használatos maszkokat ne használjuk fel többször, hanem dobjuk zárható szemetesládába! Amennyiben saját készítésű vagy más szövetmaszkot használunk, helyezzük azt enyhén klóros vagy más fertőtlenítős vízbe, áztassuk benne 10 percig, mossuk ki magas hőfokon (60-90 fok), szárítsuk meg, és vasaljuk is ki az újabb viselés előtt. A maszk levétele után mossuk meg a kezünket meleg vízzel és szappannal, vagy fertőtlenítsük kezünket alkoholos kézfertőtlenítővel.

Forrás: Magyar Orvosi Kamara

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Az új, 27-én életbe lépett budapesti szabályozás szerint a hat évnél idősebbek csak maszkban vagy egy kendővel, sállal az arcunkat eltakarva használhatják a fővárosi közösségi közlekedési járatokat, üzleteket, piacokat és a taxikat. Igaz, ha nem tartják be, a héten még nincs büntetés (hogy utána mi lesz, nem tudni), a BKV viszont saját hatáskörében bírságolhat, vagy „kizárhatja az utazásból” a renitenseket.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Erre egyelőre egy példát sem láttunk, pedig ránézésre az emberek negyede-ötöde nem veszi komolyan a maszkkérdést. Megijedni vagy dühöngeni egyébként teljesen felesleges, a helyzet ugyanis, hogy a Csernobil című (most éppen több okból is a lehető legaktuálisabb) sorozatot idézzük, nem jó, de nem is tragikus.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Azért nem tragikus, mert konkrétan alig volt ember az utcán. A tömegközlekedésen annyian voltak, mintha hajnal lenne, nem hétfő reggeli csúcsidő. Tényleg elfogytak az emberek, ha nem is a tömeges józan belátás miatt, hanem (talán) azért, mert

most jutottunk el oda, hogy valószínűleg mindenkinek van egy koronavírusos ismerőse vagy családtagja,

a személyes érintettség pedig nagy úr, ha szabálykövetésről van szó.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Elsőre talán furcsának tűnhet, hogy Budapest épp most keményít be, amikor a kormány enyhíteni készül. Nem véletlenül tesznek így: a betegek több mint fele fővárosi, ha a tetőzés előtt összeeresztik őket, robbanás jöhet. A főpolgármester ezért használja ki, hogy külön szabályokat hozhat maszkviselésről és lezárandó területekről, ha már a kormány nem volt túl szigorú (pláne ahhoz képest, mekkora hatalmat adott magának).

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Úgy láttuk, három szervezet oszt maszkokat: a főváros (pontosabban a BKK), a Református Szeretetszolgálat és a Demokratikus Koalíció. (Utóbbit is csak az egyendzsekikből láttuk, szerencsére semmilyen politikai akcióval nem kötik össze.) A BKV mosható, vasalható maszkokat oszt, a többiek egyszer használatosakat.

Maszkokat osztanak…

  • a Batthyány téren a metróbejáratnál,
  • a Deák Ferenc téren az M3-as metró bejáratánál,
  • Kelenföld vasútállomásnál az Őrmezői oldalon, a metró mozgólépcsője előtt,
  • a Keleti pályaudvarnál a 7-es busz belváros irányú megállója mellett és az aluljáróban,
  • Kőbánya-Kispestnél a buszvégállomáson a metrópótló peronjánál,
  • a Nagyvárad téren a metróbejáratnál,
  • a Nyugati pályaudvarnál a 4-es és a 6-os villamos Nagykörút felőli metróbejáratánál és az aluljáróban
  • az Örs vezér terén a metróbejáratnál,
  • a Széll Kálmán téren a metróbejáratnál,
  • Újpest Központban a metróbejáratnál,
  • a Kálvin téren,
  • a Blahán,
  • az Oktogonon.
Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

A BKK-s szigor után furcsa volt szembesülni azzal, hogy a MÁV járatain és a pályaudvarokon egyelőre csak „lehetővé tették” és „ajánlják” a maszk és a védőfelszerelés viselését, de az utasra és dolgozóra nézve sem kötelező. Az mindenesetre megnyugtató, hogy a peronőrök és a kalauzok lelkesen táraztak be az ingyen maszkokból, a vágányok előtt pedig bárki kérhetett ipari kézfertőtlenítést. Ha tehát pályaudvar környékén járunk, ugorjunk be mindenképp.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

A maszkokkal kapcsolatos leggyakoribb közhely – nyilván ez jár azoknak a fejében is, akik köszönik, nem kérnek, „mert már van” –, hogy nem nagyon érnek semmit. Ennek megfelelően úgy tűnhet, mintha mindenki, még a szakértők is össze-vissza nyilatkoznának az ügyben; a hivatalos, központi állásfoglalás jelenleg nagyjából úgy hangzik, hogy „mérsékelten hasznos, de azért tessék csak viselni”. (Ironikus, hogy éppen a legkomolyabb sebészmaszkok viselését nem javasolják, amúgy teljes joggal.)

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Az igazság az, hogy a maszk – főleg azok, amiket osztogatnak – nem arra jó, hogy megvédje a viselőjét a vírustól, hanem arra, hogy az összes többi embert védje meg a viselőjétől. Ezért aztán igenis hasznos, de csak akkor, ha tényleg mindenkin van. Akkor is, ha viszket, akkor is, ha úgy érezzük, alig kapunk levegőt, akkor is, ha befülled. (Sőt, egy fotós kolleginával megállapítottuk, hogy nem csak beszélni nehezebb benne, de mintha rosszabbul is hallanánk.)

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Nem számít. Meg lehet szokni.

nlc.karantén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése