Aktuális

Teljes kapacitással üzemel majd a BKV az érettségik alatt

Kisebb utasforgalomra számítanak, mint ilyenkor szokásos, ám a járművek kint lesznek az utakon.

Az érettségi napjain a BKV a mostani 90 százalékos helyett teljes kapacitással dolgozik majd – ígérte az InfoRádió Aréna című műsorában Bolla Tibor, a társaság vezérigazgatója. 

Kisebb utasforgalomra számítanak, mint ilyenkor szokásos, mivel várhatóan kevesebb érettségiző választja majd a tömegközlekedést, illetve otthonról is sokan dolgoznak még. Ettől függetlenül azonban kint lesz az utakon a BKV összes járműve, ami egyébként kint szokott lenni.

Teljes kapacitással üzemel majd a BLV az érettségik idején

Teljes kapacitással üzemel majd a BKV az érettségik idején (Fotó: MTI_Szigetváry Zsolt)

Mint ismeretes, hétfő óta kötelező a maszkviselés a BKV járművein. Jelenleg még tart a türelmi időszak, ám amint ez lejár, Bolla szerint szankcionálni kell a maszkok hiányát.  A jegyek és a bérletek csak ezekkel együtt jogosítanak majd utazásra. A maszk használatát a jegyellenőrök fogják ellenőrizni.

nlc.kapcsolódó:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top