Aktuális

Magyarérettségi 2020: megérkezett a feladatsor első megoldása

Egyelőre még csak a középszintű magyarérettségi hivatalosnak nem minősülő, ugyanakkor szaktanár által kidolgozott, helyes megoldásai láttak napvilágot.
Megérkeztek a magyarérettségi első, nem hivatalos megoldásai

Ahogy korábban írtuk már, a most vizsgázó diákoknak a 2020-as középszintű magyarérettségi első, 90 perces részében elsőként egy szövegértési feladatot kellett megoldaniuk, amelyben Tevan Andor A könyv születése című ismeretterjesztő szövege volt feladva. A szöveghez kapcsolódó kérdésekre a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának egyik szaktanára válaszolt az Eduline portálon. A válaszokat itt találjátok mind a 9 feltett kérdésre, melyek közt volt rövid kifejtős és feleletválasztó típusú is. A feladat a tartalomra és a retorikai, stilisztikai megoldásokra egyaránt rákérdezett. 

A következő idei érettségi feladatban, szintén az első, 90 perces vizsgarész során a diákokra egy rövid szövegalkotás is várt. Itt két feladat közül választhattak: vagy hivatalos szöveget vagy érvelést írnak 120-200 szó terjedelemben. Az előbbit választóknak az volt a dolga, hogy írjanak egy hivatalos levelet az iskolaigazgatónak, amelyben fogyatékkal élő diákoknak szerveznek az iskolához kötődő programot. Ide kattintva találjátok az Eduline minta megoldását. 

Az érvelési feladatot preferálóknak érvelniük kellett a fiatalok versenyszerű, szervezett sportolása ellen vagy mellett egy rövid szövegből kiindulva. Itt szintén az Eduline útmutatója alapján találjátok a pro és kontra érveket.

Pro többek között az lehetett, hogy:

  • a versenysportolóvá válás fejleszti a fizikai és a mentális képességeket
  • a sportolói karrier jó megélhetést és komoly ismertséget biztosít

Ami például a versenysport ellen szólhatott, hogy:

  • nagy fizikai leterheltséggel jár
  • elveszi az összes szabadidőt
  • gátolja a személyiség sokirányú kibontakozását

Második rész: műelemzés

A következő műelemző részben a diákok Fekete István: A tolvaj című novelláját kapták egyik választható feladatul. Itt értelmezni kellett a művet, különös tekintettel a gyermek és a felnőttek világa közti ellentétek bemutatására. Továbbá a novella motívumait kellett vizsgálni 400-800 szó terjedelemben. Az Eduline által felkért szaktanár a lehetséges tartalmi elemeket sorolta fel, melyeket a jó pontok érdekében a vizsgázóknak érdemes volt a fogalmazásba beleírniuk.

A másik választható, verselemzési, összehasonlító feladatban Arany János: Kertben és Tóth Árpád: Lélektől lélekig című verse szerepelt. Akik az összehasonlító elemzést választották, azoknak többek között a vershelyzeteket, a költők emberi kapcsolatokról szóló gondolatait, továbbá a versek szerkesztési, poétikai megoldásait kellett vizsgálniuk. Ehhez az útmutatót és a helyes megoldást itt találjátok

Minden, amit a 2020-as szokatlan érettségiről tudni kell: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top