Mind a Szépművészeti Múzeumban, mind a Magyar Nemzeti Galériában elmarad egy-egy nagyon jelentős, régóta tervezett kiállítás a kialakult járványhelyzet miatt – közölte Baán László miniszteri biztos, az intézmények főigazgatója az InfoRádióban.
A Szépművészeti Múzeumban egy egyiptomi kiállítást terveztek, míg a Magyar Nemzeti Galériában a londoni Tate leghíresebb preraffaelita festményeit állították volna ki. Jelenleg is folynak az egyeztetések, hogy a szóban forgó kiállításokat jövő tavasszal tudják pótolni.
![A budapesti Szépművészeti Múzeum](https://nlc.hu/uploads/2020/05/mtva_bizomanyosi-jaszai-csaba.jpg)
A budapesti Szépművészeti Múzeum (Fotó: MTVA Bizományosi – Jászai Csaba)
A főigazgató szerint a hazai múzeumok, szigorú biztonsági intézkedések mellett, június-július folyamán nyithatnak újra és abban bízik, hogy az őszre tervezett tárlatokat már meg tudják tartani. Elárulta azt is, hogy az intézményeket érzékenyen érinti a jegybevételek kiesése, ugyanakkor eddig senkit sem bocsátottak el és minden dolgozónak fizetnek legalább egy minimális összeget, hogy át tudja vészelni a járvány hónapjait.