Aktuális

Fokozatosan nyitják meg a játszótereket vidéken

Van olyan település, ahol már megnyitották a játszótereket, de egyelőre ez a kivétel. Fokozatosan beindul az élet vidéken.
játszótér hinta

Több településen már lehet edzeni a sportlétesítményekben a fertőtlenítés és a távolságtartás szabályaira ügyelve, a játszótereket azonban – a Nógrád megyei Pásztó kivételével – egyelőre nem, illetve csak fokozatosan nyitják meg.

Salgótarjánban szerdától kinyit a sportcentrum, az ott lévő játszóteret viszont lezárják. A sportcentrumban szerdától lehet edzéseket tartani. A terület nyitva áll a hobbisportolók előtt is, sportrendezvényeket azonban továbbra sem lehet tartani. A városi kispályásfutball-bajnokságot egyelőre nem kezdik meg.

Jövő hétfőtől megnyitják a Városi Sportcsarnokot a sportedzések előtt. Az egyesületekkel a héten egyeztetnek a beosztásról, hogy az edzések között az öltözőket és más helyiségeket megfelelően fertőtleníthessék. A játszótereket továbbra is lezárva tartják a nógrádi megyeszékhelyen.

Pásztón újranyitották a játszótereket és a sportpályákat, de Farkas Attila polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a csoportosulásokat itt is kerülni kell.

Az Orosházán élők ismét használhatják a parkokat, sétányokat, kutyafuttatókat, ám a másfél méteres távolságot be kell tartani, és kerülni kell a csoportosulást.

Szarvason a parkok és terek látogathatók, a játszóterek és a szabadtéri sporteszközök használata azonban nem engedélyezett – közölte az önkormányzat. A Szent Klára Gyógyfürdő csak beutalóval, időpont-egyeztetéssel látogatható.

Gyulán, a sportlétesítményekben továbbra is csak egyéni szabadidős tevékenység végezhető, csapatsport nem.

Csongrádon a takarítás és fertőtlenítés után csütörtöktől fokozatosan megnyitják a játszóterek többségét. A rendelőintézet előtt előszűrő sátrat állítanak föl, ahol az érkezőket kikérdezik és szűrik majd – közölte Bedő Tamás polgármester.

Kaposváron közös szabályok bevezetésében állapodott meg Szita Károly polgármester a városban újranyitó konditermek üzemeltetőivel. A politikus a Facebook-oldalán adta hírül, hogy a létesítményekben két hétig nem tartanak csoportos órákat, és nagy gondot fordítanak az eszközök, tornaszerek fertőtlenítésére. A termekben egyidejűleg csak meghatározott számú vendég tartózkodhat és nem használhatják a zuhanyzókat, szaunákat.

A hévízi tófürdő szombattól újra látogatható – közölte honlapján az üzemeltető Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház. Az intézmény tájékoztatása szerint a szabadtéri részleg látogatható május 9-től, a tavat két bejáraton keresztül, a Deák tér és a Festetics Fürdőház irányából lehet majd megközelíteni.

(MTI)

További hírek a kijárási korlátozás vidéki lazításáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top