nlc.hu
Aktuális
Tömegével vágják a fákat Keszthelyen, pusztulnak a madarak

Tömegével vágják a fákat Keszthelyen, pusztulnak a madarak

Az illetékesek hárítják a felelősséget, szerintük ezek a fák eleve betegek, a fotók mást mondanak.

Több balatoni Facebook-csoportban is komoly felháborodást okozott, hogy a Fenékpuszta irányából Keszthely felé vezető kerékpárút erdei szakaszán sok fát kivágnak – írja a 24.hu. A megkérdezett illetékesek ráadásul ellentmondanak egymásnak. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.(NIF) azt mondta, nem ők a felelősek, a fakivágás tehát nincs összefüggésben a tervezett bicikliút-fejlesztéssel. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. viszont kifejtette, hogy a szóban forgó területen a keszthelyi mérnökség szakemberei 2019 végén kezdték el a közlekedést zavaró, az „úgynevezett űrszelvénybe belógó” faágak eltávolítását, és ezzel párhuzamosan a kerékpárút melletti területeken található fákat is alaposan megvizsgálták. Megjegyezték, hogy “az országos kerékpárút mentén fekvő területek tulajdonosaival egyeztetve, helyszíni szemléket is tartva az élet- és balesetveszélyes fák ütemezett kivágásáról döntöttek a szakemberek”. Az érintett területek tulajdonosai külső vállalkozó bevonásával, az „általuk meghatározott módon és műszaki tartalommal végeztetik a fakivágási munkákat” a társaság által kezelt kerékpárút mellett.

Az olvasók eközben “brutális fairtásról” számoltak be Keszthely déli határában, illetve arról vitáztak a Facebookon, hogy így eltűnik az “őserdő” – ezt a szakaszt ugyanis így hívják. A Közút szerint azért jogos a fakivágás, mert a fák jó része kívülről egészséges, belülről viszont korhadt, amit az is bizonyít, hogy a legutóbbi vihar idején több is kidőlt. (El is küldtek több képet a 24-nek, amivel ezt szerették volna bizonyítani, ám azok valójában egy fát ábrázolna több szögből, igaz, az a fa valóban korhadt, ide kattintva bárki megbizonyosodhat erről.)

Kijárási korlátozás Keszthelyen

A lezárt Balaton-parti sétány Keszthelyen (fotó: MTI/Varga György)

A Magyar Madártani Egyesület szerint mindez a legrosszabbkor történik. Azt közölték, “a szaporodási és vegetációs időszakban végzett fa- és bokorkivágások súlyos természetvédelmi kockázatot jelentenek! Ez, az elmúlt években sajnálatos módon általánossá váló gyakorlat nem csak szakmailag igazolhatatlan, felesleges és káros, de a természetvédelmi, az állatvédelmi és az erdőtörvényt is sérti, ugyanis védett állatfajok, köztük gerincesek tömeges sérülését és kínhalálát okozza.”

Neked a Balaton

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top