Aktuális

Bérgyilkost fogadott egy budapesti ügyvédnő

A gyanú nő haragudott az egyik ismerősére és 70 ezer eurót szánt az ügy megoldására.

Emberölés előkészületének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki a rendőrök egy 47 éves budapesti ügyvédnőt. Az életvédelmisek gyanúja szerint az akkor ügyvédként dolgozó nő 2017-ben Sz. Zsolttal, aki D. Márkó néven mutatkozott be, egy korábbi ügyfelén keresztül ismerkedett meg. A nő és a férfi megállapodott abban, hogy Sz. Zsolt megöli az ügyvédnő egyik férfi ismerősét. Ezt a beszélgetést Sz. Zsolt a nő tudta nélkül felvette.

Képünk illusztráció (Fotó: iStock)

Képünk illusztráció (Fotó: iStock)

A nyomozás során kiderült, hogy a nő azért keresett bérgyilkost, mert haragudott egyik rokonának férjére; ugyanis a házaspár egy zűrös válás közepén volt. A középkorú férfinek ezért kellett volna meghalnia.  

Sz. Zsolt 2017. június 30-án fel is vette a kapcsolatot a férfivel, akinek elmondta, hogy megbízást kapott a megöletésére, sőt még azt is elárulta, hogy ki a megbízó. Sz. Zsolt azt is közölte, hogy az ügyvédnő 70 ezer eurót (majdnem 25 millió forint) ajánlott fel a „munka” elvégzéséért. A 39 éves „bérgyilkos” azt mondta a férfinek, hogy 3500 euróért odaadja a hangfelvételt.  

Az Sz. Zsolttal kötött megállapodás szerint a férfinek a pénzt egy II. kerületi bevásárlóközpont mögötti faház tetejére kellett tennie a hangfelvételért cserébe, amit 2017. július 3-án az esti órákban el is helyezett a megbeszélt helyen, azonban a hangfelvételt nem kapta meg. A férfi ezt követően feljelentést tett a rendőrségen.

A nyomozás adatai szerint Sz. Zsoltnak volt még négy bűntársa; az 50 éves K. Gusztáv, a 68 éves P. Drago, a 44 éves F. Károly Márton és a 39 éves G. Róbert.​ A négy férfi korábbi ismeretség alapján vett részt a bűncselekmény elkövetésében. Az egész “akciót” K. Gusztáv irányította, a rendelkezésre álló adatok szerint ő volt az, aki kitalálta, hogy hogyan szerezhetnének pénzt az ügyvédnőtől és a későbbi sértettől. A pénzt K. Gusztáv, G. Róbert és Sz. Zsolt vitte el az épület tetejéről – írja a police.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése