nlc.hu
Aktuális
A Duna alatt szelné át a vasút Budapestet

A Duna alatt szelné át a vasút Budapestet

Itt az ideje helyretenni a fővárost és az agglomerációt összekötő vasúti közlekedést, ehhez azonban hozzá kell nyúlni Budapest vasúthálózatához is.

A Vitézy Dávid által vezetett Budapest Fejlesztési Központ nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a Kelenföld állomás és a Nyugati pályaudvar közötti, Duna alatti vasúti alagút lehetséges nyomvonalának, költségeinek és hasznainak vizsgálatára szolgáló megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére.

A központ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a vasút fejlesztésével jobb lehet a közlekedés a növekvő népességű agglomeráció és a külvárosok számára, a várostérség környezeti szempontból fenntarthatóbban működhet, a rozsdaövezetek felszabadításával megújulhatnak a főváros belső részei és zöldfelületek, lakások épülhetnek.

A Nyugati Pályaudvar belseje

A Nyugati Pályaudvar belseje / Fotó: Pixabay

Vitézy többször is kifejtette az utóbbi fél évben, hogy Budapest és agglomerációjának közlekedési hálózata túlterhelt, mert népessége folyamatosan nő, és a vasúthálózat a lehetőségei alatt teljesít. A központ szerint pont ezért kiemelt szerep jutna a vasútnak.

Úgy vélik, hogy az elővárosi forgalomban a vasúton ingázók száma akár 70 százalékkal is növelhető, ehhez azonban több vonatra van szükség, ehhez pedig szükségesek olyan vágánykapcsolatok, amelyeken a vonatok áthaladhatnak Budapesten.

Változik a közlekedés a koronavírus miatt: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top