Ami rossz megtörténhet, vele megtörtént – Kalief Browder életén keresztül meg fogod érteni, miért tüntetnek Amerikában

Mi lenne, ha egy átlagos (tiniként) élnéd az életedet, nem bántanál másokat, mégis folyamatosan büntetnének és bántalmaznának? Ráadásul főleg azok, akiknek az lenne a dolguk, hogy megvédjenek. Ha kiabálnál, hogy ártatlan vagy, mégsem hallana meg senki? Mindezt azért, mert nem fehér színű a bőröd. Kalief Browderrel ez történt, szomorú sorsára nemsokára rá is térünk, de előtte egy kis magyarázat arra, hogyan is történhetett meg (nem csak) vele mindaz a borzalom, ami megtörtént.

Több mint 150 évvel a rabszolgaság eltörlése után az Egyesült Államokban még mindig nem valósult meg az egyenlőség. Az túlzás, hogy hiábavalók lettek volna Martin Luther King, Rosa Parks vagy az író James Baldwin fáradozásai, de az biztos, hogy a faji alapú diszkrimináció még mindig súlyos probléma a “szabadság” hazájában.

Az Egyesült Államok népességének 13,4 százalékát kitevő afroamerikaiaknak ugyan az oktatás területén sikerült nagy előrelépést tenniük (90 százalékuk elvégzi a középiskolát), de az átlag afroamerikai még mindig kevesebbet keres ugyanazzal a munkával, mint egy fehér állampolgár.

A kevesebb bevételük miatt kisebb eséllyel tudnak maguknak egészségügyi ellátást és biztosítást fizetni, így bár a várható élethosszuk magasabb, mint a fehéreké, mégis korábban halnak és sokkal fogékonyabbak a koronavírus járványra is, mivel nincs kezelve esetleges meglévő betegségük.

A Black Lives Matter hashtag 2013-as indulásakor sem futott akkorát, mint most, és nem hozott magával akkora össznépi felháborodást és tüntetéshullámot, mint most. A Black Lives Matter (A feketék élete számít) eredetileg akkor indult, amikor a floridai polgárőr George Zimmerman lelőtt egy ártatlan, fegyvertelen gyereket, Trayvon Martint, mert “szerinte gyanúsan” viselkedett. A férfit a bíróság önvédelmére hivatkozva felmentette, ez ellen még az akkori elnök, Barack Obama is felszólalt, majd elindult a tiltakozáshullám, ami lassan erejét vesztette.

Az ügy nyomán semmi változás nem történt, a feketék elleni aránytalanul agresszív rendőrségi és hatósági fellépések továbbra is zajlottak. Egy-egy ügy meg is ütötte az emberek fülét, de egy brutális videó kellett ahhoz (na meg egy világjárvány miatt bizonytalanságba és karanténba kényszerített nép), hogy az igazságtalanság ellen újra tömegével az utcára vonuljanak már nemcsak az Egyesült Államokban, hanem világszerte.

Az említett videón egy afroamerikai férfi, George Floyd halálát lehet végignézni, ahogy 9 percen át könyörög a nyakán térdeplő rendőrnek, hogy engedje el, mert nem kap levegőt és fáj a gyomra. A rendőrök azért fogták el Floydot, mert állításuk szerint hamis pénzzel vásárolt cigarettát. Egyikük, Derek Chauvin kilenc percen át térdelt a nyakán egészen addig, amíg a férfi meg nem halt.

Rabszolgaság helyett lesittelés

Számos jogvédő szerint a rabszolgaság megszüntetése után a feketék elnyomására a bűnüldözés szolgál. Aránytalanul magas számban ülnek ugyanis latinok és feketék a túlzsúfolt amerikai börtönökben. Történészek és gazdasági elemzők ezt arra vezetik vissza, hogy amikor 1865-ben felszabadították a rabszolgákat, sok déli állam gazdasága megroppant. Ennek “orvoslására” az alkotmánykiegészítés adott kiskaput, ugyanis a szabadságot csak azok számára kellett garantálni, akik nem követtek el bűncselekményt.

Ekkor indult a feketék kriminalizálása, hogy olcsó rabok által végzett kényszermunkával újjáépítsék a gazdaságot. Ehhez pedig kész programot biztosítottak a későbbi amerikai elnökök is, például Richard Nixon, Ronald Reagan majd az idősebb George Bush, akik zászlajukra tűzték a törvény betartását, rengeteg rendőrt vezényelve az utcára.

A szegénysorban lévő feketéket már csavargásért, füvezésért is bevitték, később pedig Bill Clinton három csapás törvényével életfogytiglanra lehetett ítélni olyat is, akinek három kisebb bűne volt (Clinton ma már élete egyik legrosszabb döntésének nevezte a neki is lobbisták által javasolt törvény átnyomását).

A rendőrök a feketéket gyakrabban ellenőrizték, vegzálták, verték meg, sőt lőtték agyon teljesen ártatlanul. Megtömték velük a (sokszor magánkézben lévő) börtönöket, amiknek a népessége milliós nagyságrendekre nőtt.

Ha meg akarjuk érteni, hogyan is néz ki ez a „gyakorlatban”, elég akár egy ember sorsát végigkísérni. Kalief Browder történetét már 2017-ben bemutatta a Netflix, és eklatáns példája annak, hogy mekkora problémát okoz a rasszizmus az Egyesült Államokban (is). A fiatal fiúval szinte minden rossz megtörtént, amit csak el lehet képzelni. Családja történelmi jelentőségű kompenzációt, 3,3 millió dollárt kapott tavaly New York Államtól Kalief szenvedéseiért. Hiába. Kalief már halott. És anyja is.

A pékség kocsija

Kalief Browder 1993-ban született Bronxban, édesanyja kábítószerfüggő volt, így kiskorában nevelőszülőkhöz került. Nevelőanyja közel 34 gyereket nevelt fel élete során, Kaliefot is imádta – szegényes, szűkös, de boldog életet éltek.

A fiú jó tanuló volt, de szeretett rosszalkodni a haverokkal. Egyszer elvitték egy körre a környékbeli pékség egyik teherautóját, és mire visszavitték, a rendőrök már ott voltak, később lopás és rongálás miatt eljárást indítottak a gyerekek ellen. Kalief bűnösnek vallotta magát, felfüggesztett börtönbüntetést kapott – hiába volt fiatalkorú, New York államban ekkor már szokás volt őket is felnőttként bíróság elé állítani.

Kaliefnek, elmondása szerint egyetlen dolog hiányzott úgy igazán az életéből. Egy apafigura, egy példakép. Biológiai apja sosem foglalkozott vele, a fiú hiába kereste, ő nem volt rá kíváncsi, ami érthető módon borzasztóan megviselte. Ez és az önvédelmi ösztöne ahhoz vezette, hogy csatlakozzon egy utcai bandához. A Bronxban két fekete gang rivalizált, a Bloods és a Crips, Kalief a Bloodsnak fogadott hűséget. A fiatal srác azonban egyetlen bűntényben sem vett részt, ezt a bandatagok is egyöntetűen állították később.

2010. május 15-én Kalief és egy barátja házibuliba mentek. Éppen hazafele tartottak az Arthur sugárúton, amikor egy rendőrautó megállította őket. Nem lepődtek meg, mindennapos volt akkor is a színesbőrűek igazoltatása, csupán azért, mert színesbőrűek. A stop-and-friskként aposztrofált eljárás (minden ok nélküli igazoltatás) szinte csak és kizárólag afroamerikaiakat érintett.

A helyzet azonban most sokkal komolyabb volt, Kaliefet és barátját azzal vádolták, hogy elloptak egy hátizsákot. A feljelentő, Roberto Bautista a rendőrautó hátsó részén ült és váltig állította, a két srác emelte el pár órával korábban testvére hátizsákját, amiben egy fényképezőgép és egy iPad is volt.

A fiataloknál nem volt hátizsák, ekkor a feljelentő megváltoztatta a történetét és azt mondta, valójában pár nappal korábban lopták el. Már ez elég gyanús kellett volna, hogy legyen a nyomozóknak, ami a férfi szavahihetőségét illeti, mégsem volt az. Bevitték Kaliefet azzal az ígérettel, hogy nemsokára hazamehet. Nem így lett.

Mivel a pék autójának furikáztatása miatt próbaidőn volt, lecsukták, és még óvadék ellenében sem engedték el: lopással és testi sértéssel vádolták. Az óvadékot a szomszédoktól és barátoktól szedett össze a család, mellékzönge: Kalief nevelőanyja hiába kereste meg Kalief apját, az jó sora ellenére egy fillért nem adott nekik. 

Verés, lelki terror és szexuális erőszak

Kalief másnap már a kegyetlenkedéséről és borzalmas körülményeiről ismert Rikers Island börtönbe került. New York legnagyobb büntetés-végrehajtási intézetében a rabok nagy része az ítéletére vár. Kaliefet már az első napon figyelmeztették: nagyon rossz helyre került. Itt a rabok és a börtönőrök is benne vannak a “programban”, ami azt jelenti, ne álljon ellen, minden ételét és a neki küldött pénzt adja annak, akinek mondják.

A fiatal srác ellenállt, nem volt hajlandó részt venni a dologban. A másik, amit tehetett volna, hogy saját bandájának, a Bloods-nak a bent ülő tagjainak védelmét kéri, és hozzájuk csatlakozik. Kalief erre sem volt hajlandó, azt mondta, bár semmit nem tett eddig sem, a továbbiakban nem akar a bandában lenni. Ő csak azt akarja, hogy hagyják békén.

Nem hagyták.

Kaliefet napi szinten bántalmazták, amit videók is bizonyítanak. Ütötték, verték, rugdosták, az őrök pedig csak nézték. Ennek ellenére nem félt, és volt, hogy ő védett meg más rabot. A végén őt büntették meg. Szexuális erőszak is érte, erről a fiú később a nyilvánosság előtt nem beszélt.

Három évet töltött “előzetesben” a Rikers-ben, ebből két évet magánzárkában, ami azt jelentette, napi 23 órát egy pár négyzetméteres, ablaktalan lyukban volt.

2013 márciusa volt már, mire ügye a bíróság elé került. A bíró azt mondta neki, ha bűnösnek vallja magát, elmehet. A mindennapi fizikai és lelki terror ellenére Kalief azt mondta, sosem fog bevallani olyasmit, amit nem követett el. Ezután még fél évet húzott le a börtönben, mire egy nap magyarázat nélkül ejtették a vádat és elengedték.

A már vissza nem szerezhető élet

Kalief nem hagyta annyiban az ügyet, nem akarta, hogy mással is megtörténhessen az, ami vele. A New York-i rendőrség, büntetés-végrehajtás és New York állam ellen indított keresetet egy ügyvéd segítségével, aki ingyen vállalta a képviseletét.

Miközben folyamatosan újra és újra el kellett mondania, mi történt vele, Kalief megpróbált leérettségizni. Kitűnő tanuló volt, egyetemre is felvették, nevelőanyjának is segített azzal anyagilag, hogy matekkorrepetálást vállalt.

Kalief története eljutott a sajtóhoz, a The New Yorker újságírója csinált vele interjút, portét írt róla. Az újságírót több show-ba hívták, imádta a hírnevet, míg Kalief egy vagy két szereplést fogadott csak el: Rosie O’Donellel és Jay Z-vel beszélgetett, akikkel később is kapcsolatban maradt. A Netflixen futó dokumentumfilmjének a rapper volt a producere.

A pár tévés szereplése miatt a Bronxban azt hitték, Kalief meggazdagodott, többször megtámadták. Hasba lőtték, pengével vágták fel az arcát. Ekkor még csak húsz éves volt, de már a teljes összeomlás szélén állt. Pszichiáterhez járt, próbált magán segíteni, de ahogy nevelőanyja fogalmazott: egy teljesen más ember jött ki a börtönből. Szobája falát is szétverte, aludni nem tudott. A tanulás mellett másokon próbált segíteni, amikor tudott.

Kalief egyszer a börtönben már megpróbált öngyilkos lenni. Az őrök végignézték, arra biztatták közben, hogy tegye meg. Miután nem sikerült neki, terápiát nem kapott, csak gyógyszerezték, ráadásul félrekezelve, egy skizofrénia elleni szerrel. Ennek köszönhető, hogy az orvosának nehéz volt beállítania neki a megfelelő kezelést.

Kalief 2015. június 6-án reggel szétszaggatta az ágyneműjét és felkötötte magát a házuk ablakában. Anyja találta meg az utcára kilógó élettelen testet. Halála után országos tüntetéseket tartottak, nevelőanyja folytatta a nevében elindított pert. A végét már ő sem érhette meg, egy évvel fia halála után szívelégtelenségben elhunyt.

Ez történt eddig a Black Lives Matter forrongások nyomán:

• Pápá, Elfújta a szél, viszlát, Tom és Jerry – tényleg eltűnnek a rasszista filmek?
• Michael Jordan százmillió dollárt ad a rasszizmus elleni harcra
• Rasszista beszólás miatt ugrott a Michelin-csillag