Aktuális

Na végre! Pár napig nem fog esni az eső

Pár napra fellélegezhetünk, keddtől csütörtökig csak elszórtan lehetnek záporok.
pipacs

Nyugat felől lassan szakadozik, csökken a felhőzet, kedd reggelig főként a középső és a keleti országrészben várható zápor, keleten, délkeleten zivatar is – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Aztán viszont kicsit fellélegezhetünk, mert a medárdi csapadékos időszak után pár napos csapadékszünet előtt állunk. Keddtől csütörtökig csak elszórtan lehetnek záporok.

Kedden napközben a Dunántúlon gyengén felhős, napos idő lesz, másutt gomolyfelhők zavarják a napsütést, keleten néhol gyenge zápor előfordulhat. Az északnyugati, északi szél többfelé erős, helyenként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 22 és 27 fok között alakul.

Szerdán erősödő gomolyfelhő-képződés mellett általában többórás napsütés várható, de délnyugaton, délen naposabb idő valószínű. Az északi megyékben és a Tiszántúlon elszórtan lehet zápor, főként az Észak-Dunántúlon zivatar is lehet, másutt csak elvétve eshet. Az északnyugati szél megélénkül, a Balaton és a Bakony körül meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között alakul.

Csütörtökön gomolyfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan valószínű zápor, zivatar, nagyobb eséllyel a Nyugat-Dunántúlon az északi megyékben és a Tiszántúlon lehet csapadék. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad, zivatarok környezetében átmenetileg azonban megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul, az Alpokalján lesz a hűvösebb, a keleti megyékben a melegebb.

Ilyen volt az özönvíz az elmúlt napokban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top