Aktuális

Koronavírusos Brazília elnöke, Jair Bolsonaro

Ő maga jelentette be a hírt, tünetei vannak a világ legerőszakosabb koronavírus-tagadójának.

Nehéz nem azzal kezdeni ezt a hírt, hogy tessék, így müködik a karma:

koronavírusos lett Jair Bolsonaro, Brazília elnöke.

Azt már korábban megírták a helyi lapok, hogy az elnöknek koronavírus-szerű tünetei vannak, így most kórházi kivizsgáláson esett át. A hírt, hogy pozitív lett a tesztje, ő maga jelentette be újságírók előtt – írja az Index. A helyzet iróniája, hogy Bolsonarónál jobban senki sem ignorálja a vírus súlyosságát: miközben országában már naponta tízezrek fertőződnek meg, ő ragaszkodik hozzá, hogy nincs szükség kijárási korlátozásra, a brazil népet nem fenyegeti ez a “kis influenza”. A járványt még a favelák környékén kereskedő drogbárók is komolyabban veszik, ők arra kérik a lakosságot, maradjanak otthon.

Fotó: MTI/EPA/EFE/Fernando Bizerra

Fotó: MTI/EPA/EFE/Fernando Bizerra

Bolsonaróról márciusban már elterjedt, hogy elkapta a koronavírust, ezt azonban ő maga tagadta és hivatalosan sem erősítették meg. Akkor ennek azért volt különös jelentősége, mert nem sokkal előtte találkozott Donald Trumppal.

Ez a helyzet Brazíliában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top