Aktuális

Gyermekpornográfia bűntettével letartóztattak egy budai férfit

Az illetőt már bűncselekménnyel is gyanúsítják.

A Fővárosi Törvényszékre hivatkozva írja az MTI szerint a férfi július 9-én éjjel lakásának erkélyén meztelenül önkielégítést végzett, miközben magáról előre beállított, időzített fényképezőgéppel fotókat készített. A férfi a lakásán tartott házkutatás során az informatikai eszközein jelentős mennyiségű, 18 év alatti személyekről készült pornográf kép- és videófelvételt találtak, amelyeket különböző torrentoldalakról töltött le és tett mások számára is hozzáférhetővé.

Az ügyészség a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a terhelt letartóztatását, és hozzátették, hogy a lefoglalt tárgyi bizonyítási eszközökből, adathordozókból, azok nagy számából és a letöltött adatmennyiségből megállapítható, hogy a gyanúsított a gyermekpornográfiával kapcsolatos cselekményét huzamosabb ideje végezte. Kiderült, hogy a a ház lakói már korábban is látták a férfit meztelenül az erkélyén maszturbálni.

A gyanúsított az ülésen előadta, hogy egy fennálló betegségére olyan gyógyszert szed, amely mellékhatásként viselkedésbeli zavarokat – többek között fokozott libidót és hiperszexulitást is – okozhat, ennek igazolására azonban semmilyen dokumentáció nem található a nyomozati iratok között.

Képünk illusztráció / Fotó: Unsplash

Képünk illusztráció / Fotó: Unsplash

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top