Még ennél is olcsóbban megúszhatja Kaleta Gábor a nemzetközi pedofilbotrányt

Több mint 300 embert tartóztattak le egy nemzetközi pedofilháló leleplezése során, köztük Kaleta Gábor egykori perui magyar nagykövetet. A ex-diplomata fellebbezett a ítélet ellen, pedig csak felfüggesztett börtönt kapott. Szeptemberben állítólag elkezd foglalkozni a kormány az ide vonatkozó törvények szigorításával. Cikkünkben utánajártunk, hogy mikortól válik egy pedofil bűnelkövetővé, milyen lehetőségei vannak, ha felismeri, hogy viselkedésével veszélyeztetheti a gyerekeket, és megnéztük, hogy kaphat-e Kaleta Gábor kisebb büntetést. Elkeserítő kép.

 

A 30963-as számú törvény 183-A cikkelye kimondja, hogy akinek tulajdonában van, előállít, továbbad, árul, közzétesz, importál vagy exportál bármilyen eszközön keresztül (legyen az írott szöveg, kép, hang, videó, vagy élő bejelentkezés) olyan anyagot, amiben 18 év alatti fiatalok és kiskorúak szexuális beállításban szerepelnek, annak legkevesebb 6, maximum 10 év letöltendő börtönbüntetést és minimum 120, maximum 365 napi tételnyi pénzbüntetést kell kiszabni. Három kitétel esetén a büntetés súlyosabb, vagyis minimum 10,  maximum 15 év börtön szabható ki,

  • ha az áldozat 14 év alatti,
  • az elkövető a pornográf anyagokat olyan eszközön át terjeszti, amelyen keresztül tömegeket tud elérni (internet),
  • és ha az elkövető bűnszervezet tagjaként tevékenykedik.

Az idézet nem a Magyarországon hatályos Büntető Törvénykönyvből, hanem a peruiból származik, ennek iránymutatása szerint a magát bűnösnek valló Kaleta Gábor egy dél-amerikai börtönben ülne 19 ezer olyan fotó birtoklásáért, melyen kiskorúak szerepelnek szexuális beállításban. Az egykori perui nagykövet viszont nem Peruban, hanem Magyarországra való hazaszöktetése után állt bíróság elé, ügyében az elsőfokú ítélet két év hat hónapra felfüggesztett börtönbüntetés és 540 ezer forint pénzbírság – utóbbi alig több, mint a koronavírus-járvány során elrendelt hatósági karantént elhagyó személyre kiszabható maximum büntetés, ami félmillió forintnak felel meg. 

A Kaleta-ügy nemcsak hazánkban, hanem a dél-amerikai országban is bekerült a hírfolyamba: Peru legrégebbi napilapja, a 192 éves múltra visszatekintő, napi 100 ezres példányszámú (online pedig a legolvasottabb portálként nyilvántartott) El Comercio címlapon hozta azt a nemzetközi pedofilbotrányt, aminek az egykori diplomata is részese volt. A cikket író Renzo Giner Vásquezzel emailen vettük fel a kapcsolatot. „Rég foglalkoztunk ennyit Magyarországgal, utoljára talán akkor, amikor Puskás Ferenc válogatottja és Peru futballmeccset játszott” – írta Renzo kolléganőnknek, Herczeg Szonjának a levélváltásaik során.

A külpolitikai rovatnál dolgozó újságíró Dezső András Indexre írt tényfeltáró cikkéből értesült arról, hogy a volt perui magyar nagykövet is érintett a nemzetközi pedofilszervezet elfogásában. „A cikkem írásakor beszéltem vele, és természetesen a magyar és a perui hatóságokkal is. De főleg Andrástól tudtam tájékozódni” – mondja Vásquez.

Az újságíró szerint elsőre nemcsak hitetlenkedés, de hatalmas csalódottság is uralkodott a téma kapcsán az olvasók és a szerkesztőség körében is. „Nem emlékszem egyetlen ilyen, vagy ehhez hasonló mértékű vagy súlyosságú botrányra az elmúlt tíz évben az országban. Hogy egy magas rangú politikus vagy diplomata ilyen borzalomba keveredett volna.”

Vásquez személyesen is ismerte Kaletát. Szijjártó Péter külügyminiszter, a követség újranyitása alkalmából Peruba tett látogatása előtt ebédelt a magyar nagykövettel, aki Vásquez elmondása szerint előszeretettel hangsúlyozta vallásosságát, és nagyon dicsérte a limai templomokat. A vallásos kártyát Kaleta később a magyar bíróságon is előhúzta.

Vásquez elmondta azt is, hogy Peruban a legnagyobb indulatokat kiváltó bűncselekmények azok, amiket gyermekek ellen követnek el. Az üggyel foglalkozó cikkeikhez érkező kommentárok forrtak a dühtől, és nagyon sokan aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a Kaletánál talált felvételeken esetleg perui gyerekek is vannak. „Akik nyomon követték a történetet, még jobban felháborodtak, amikor az ítéletről értesültek” – írta az nlc-nek Vásquez, és hozzátette, hogy Peruból nehéz nyomon követni, hogy mi történik Magyarországon, de az már onnan is látszik, hogy a Kaleta-ügyben hozott ítélet kegyes. „És még volt pofája fellebezni, b.ssza meg” – kommentálta egy olvasónk a későbbi eseményeket, de ennyire még ne menjünk előre. 

A bűn is relatív, ugye?

Tekerjük vissza az időt 2019. november 11-re. Ezen a napon a Pécsi Törvényszék 3 év 9 hónap börtönre ítélt egy férfit, aki a gépére 130-nál több, tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről készült fotót és további 25 pornográf videofelvételt mentett el. Nem kell matekzseninek lenni, hogy lássuk, hatalmas a különbség a pécsi és a Kaleta-ítélet között. „A magyar szabályozás szerint a gyermekpornográfia bűncselekményét több elkövetési magatartással is lehetséges kimeríteni. A legenyhébb, amikor valaki »csak« saját maga számára birtokolja a felvételeket, azokat nem osztja meg, nem kereskedik velük. Fontos az is, hogy nem olyan gyerek szerepel rajtuk, aki az elkövető nevelése, felügyelete vagy gondozása alatt áll. Ebben az esetben legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztés büntetést tesz lehetővé a törvény – mondta az nlc-nek Sánta Nóra jogász,a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány munkatársa, a Gyermekjogi Központ programvezetője. – Vannak olyan országok, ahol a mai napig nem büntetendő a gyermekpornográfia, de például az USA szövetségi szinten rendezi a törvényt akár 20 évig tartó szabadságvesztés kiszabásának lehetőségével. Európában minden országban bűncselekménynek számít az, ha egy gyerekről pornográf tartalom készül, azonban országonként változik a büntetési tétel aszerint, hogy milyen korú gyerek szerepel a felvételen.”  

A 444 cikkéből kiderül, hogy Kaleta a Welcome to Video nevű, darkweben található oldal egyik felhasználója volt. A site-on található képeken és videókban épelméjű ember számára felfoghatatlan és gyomorforgató szörnyűségeket művelnek kiskorúakkal, nem ritkán csecsemőkkel. (Az oldal üzemeltetőjét, Szon Dzson Vut 18 hónapra ítélték, az enyhe ítélet népharagot váltott ki Dél-Koreában.)

Azt nem tudni, hogy Kaleta pontosan mennyi idős gyerekekről nézegetett képeket, ugyanis a magyar kormány 10 évre titkosította az ügyet, viszont titkosítás ide vagy oda, a kórkép attól még nem változik. 

Még ennél is olcsóbban megúszhatja a bevallottan bűnös Kaleta Gábor a nemzetközi pedofilbotrányt

Ez az a pont, ahol már bűnt követ el a pedofil

Érdemes tisztázni, hogy egyáltalán ki számít pedofilnak, illetve hogy ez feltételezi-e azt, hogy bűnelkövető is válik belőle. „Azt tekintjük pedofilnak, aki nem képes nemi vágyat érezni egy felnőtt, érett test látványától, ezért keresi a pubertás előtt álló gyerekek társaságát – mondja Sánta Nóra. – Mivel a pedofilok belső késztetése nem döntés kérdése, ezért nem is tud neki megálljt parancsolni. A pedofil tulajdonképpen saját (torz és veszélyes) szexuális vágyának foglya, tetteiért való következmények belátása nélkül. A pedofilok működésének ez egy alapvető jellemzője, hogy nincs valódi felelősségvállalás, csak látszólagos. Ezért is nehéz bármiféle terápiás segítségnyújtás, mert lehasítják a működésüknek ezt a részét. A pedofiloknak két típusa van: az exkluzív pedofilok, akik kizárólag gyerekekkel keresnek kapcsolatot, a nem exkluzív pedofiloknak viszont sok esetben van egy felnőtt párkapcsolata, és ez mellett keresi a gyerekekkel való szexuális együttlét lehetőségét. Fontos látnunk, hogy a pedofília becslések szerint az esetek 1–7 százalékában áll a gyerekkel szembeni erőszak hátterében, a többi esetben az erőszak elkövetőinek egyharmada a családtag, vagy a családdal jó viszonyt ápoló barát, ismerős.” 

Sánta Nóra szerint nagyon fontos lenne átgondolni a jogalkotó oldaláról azt, hogy az ilyen bűncselekmények elkövetőinél a visszaesést hogyan lehet a leghatékonyabban megakadályozni. A szabadságvesztés eredményessége kétséges lehet akkor, ha mellette elmarad a pszichológiai segítség és terápia – adott esetben zárt intézménybe helyezéssel kombinálva. 

Természetesen van esély arra, hogy egy pedofilból ne váljon bűnelkövető, a szakember szerint a realitás azonban az, hogy nagyon kevesen képesek beismerni, és segítséget kérni. „Vannak olyan országok, ahol létezik az ún. kémiai kasztráció intézménye, ami kifejezetten erről szól, hogy önkéntesen vállalhatja az elkövető azt az injekciókúrát, amivel a tesztoszteronszintjét csökkentik, hogy kevésbé érezzen nemi vágyat – magyarázza Sánta. – Fontos azonban látni, hogy attól, ha valaki kevésbé érez szexuális vágyat, még erőszakoskodhat gyerekekkel és gyerekpornográfiát is fogyaszthat. Ez a »kezelés« itthon nem elérhető.” 

Erkölcsös pedofilok?

A gyerekek szexuális bántalmazása és a pedofília között nem mindig van egyenlőségjel, ugyanis léteznek „inaktív” pedofilok is, akiknél a pedofília státusz és nem cselekedet. A Virtous Pedophiles (Erkölcsös pedofilok) nevű oldalt Todd Nickerson hozta létre, aki azért választotta a nyilvánosságot, hogy elmondja, szörnyű dolog, hogy pedofilnak született, de sosem bántalmazott vagy érintett meg szexuális indíttatásból gyereket, és gyermekpornográf tartalmakat sem fogyasztott. Az általa alapított blogon a tagok egymást támogatják a normális élet megélésében anélkül, hogy gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményeket hajtanának végre, egyben harcolnak a stigmatizáció ellen is, hiszen úgy vélik, egy ember szexuális orientációja vagy akár aberrációja miatt addig nem vonható felelősségre, amíg ehhez kapcsolódóan másokban kárt nem tesz, vagy gyermekpornográf tartalmak birtoklásával hozzá nem járul a gyerekek szexuális abúzusára épülő iparág virágzásához. A csoport erőfeszítéseit számos, az emberi szexualitással foglalkozó szakértő is méltányolta, szerintük az ilyen jellegű kezdeményezések hozzájárulhatnak a gyermekek szexuális zaklatásának megakadályozásához, és segíthetnek a pedofiloknak kontrollálni saját viselkedésüket. 

Egy pedofil tehát nem feltétlenül ad teret vállalhatatlan nemi vágyainak, a kérdés csak az, létezik-e olyan terápia, amellyel megelőzhetővé válik a bűnelkövetés. Fiáth Titanilla pszichológus szerint a pedofília kezelésének egyik legjobb példája alighanem a németországi Dunkelfeld Projekt. „A Berlini Egyetem kezdeményezésére 2008-ban országos kampány indult, a kliensek toborzásakor pedig szándékosan kerülték az elítélő nyelvezetet: »A vágyaid miatt nem vagy bűnös – hirdették az óriásplakátok –, azonban a szexuális viselkedésedért igenis felelősséggel tartozol. Van segítség. Ne légy bűnelkövető!« – hirdették az óriásplakátok. Az ingyenes terápiás ellátásnak, illetve a személyzet szigorú titoktartásának köszönhetően mára több ezer jelentkezőt sikerült terápiába vonni” – mondja a pszichológus, aki résztvevő megfigyelőként négy hónapot töltött egy amerikai büntetés-végrehajtási intézet szexuális bűnelkövetőket kezelő programján, illetve egy németországi intézetlátogatással kapcsolatban is vannak tapasztalatai. „A legnagyobb különbség a magyar gyakorlathoz képest, hogy a programon részt vevő fogvatartottak az azt visszautasítóknál korábban szabadulhatnak a börtönből, azonban civilben továbbra is folytatniuk kell a terápiát. Ez épp amiatt fontos, mert abban a közegben, ahol a szexuálisan felhívó ingerek, maga a csábítás is jelen van, fokozottabban van szükség a programon tanultak begyakorlására és a megerősítésre. A hazai börtönökben működnek terápiás programok, de sajnos az említett összeköttetés a civil programokkal hiányzik.”

A pszichológus a németországihoz hasonló, civil szinten szervezett terápiás segítségről Magyarországon nem tud, néhány szexuálterapeuta vállal magánpraxisban pedofíliával diagnosztizálható klienst. 

Következmények nélkül

A pedofília tehát nem kapcsolódik össze feltétlenül a rossz erkölcsökkel. Kaleta Gábor viszont a legalapvetőbb erkölcsi normákat lépte át, amikor közel húszezer gyerekpornó-képet gyűjtött össze a hivatali számítógépén. Nemcsak enyhe ítélete volt fokozottan rossz üzenet a társadalom felé, hanem az is, hogy sokallta a rá szabott büntetést, majd fellebbezett az ítélet ellen, ami azt jelenti, hogy a magyar jogszabályok szerint még az is elképzelhető, hogy ennél is enyhébb ítélettel ússza majd meg, sőt: négy év múlva akár tiszta erkölcsi bizonyítványt is kaphat, végzettsége alapján pedig egy gyerekotthonban is elhelyezkedhet – már ha van, aki ezek után alkalmazza. A súlyosabb büntetés kizárt: „A Büntető Törvénykönyv 2.§-a alapján főszabály szerint bűncselekményt az elkövetés idején hatályban lévő büntető törvény szerint kell elbírálni, így annyi biztos, hogy visszamenőleg súlyosabb büntetést nem kaphat akkor sem, ha a büntetési tétel változik” – mondja Sánta Nóra. 

A Facebook-kommentek és a szerkesztőségünkbe érkező levelek alapján azt érezni, hogy az ítélet a társadalom számára közel sem kielégítő, ennek ellenére alig 100 ember vonult ki július 9-én a Pesti Központi Kerületi Bíróság Markó utcai épülete elé, ahol azért tüntettek, hogy a kormány változtasson a jogszabályokon. Ha innen nézzük, vérciki, hogy a 2014 őszén belengetett internetadó miatt százezer ember vonult utcára, egy ilyen ügyben pedig ennek a tömegnek az ezreléke. Akkor arról volt szó, hogy gigabájtonként 150 forint adót vetnek ki a netezőkre, de ez végül nem történt meg. Azt nem tudjuk, hogy Kaleta Gábor már akkor pörgette-e a darkweben a bájtokat, de hogy 2020-ban megfogták 19 ezer kép miatt, azt igen. Egy gyerekekről készült pedofil fotó 28 forintot ér ebben az ügyben, viszont ha valaki le meri fotózni Kaletát, azt ügyvédje, Mester Csaba perrel fenyegeti. A szerinte “mintaértékű jogász életet élő, hazáját szolgáló” védence ugyanis az ügy kirobbanása óta lefogyott. Kaletát vallásos emberként írták le, aki rendszeresen gyakorolja a hitét.

Ki-ki magáról gondoskodik, és az éli világát a legvígabban, aki a legjobban be tudja csapni magát.

(A Gyermekjogi Civil Koalíció aláírásgyűjtésbe kezdett. A hatályos jogszabályok megváltoztatására vonatkozó javaslataik ezen a linken olvashatók) 

(A borítókép Leéb Ádám munkája / Kép forrása: MTI Fotó: Igazságügyi Minisztérium / Véssey Endre) 

(A cikk zárómondata Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című művében hangzik el)

Kaleta-ügy és pedofília: