nlc.hu
Aktuális

Kaleta Gábor fellebbez

Pedofil botrány: fellebbezett Kaleta az ítélet ellen

Ügyvédje szerint a pedofil Kaletát óriási lelkiismeret-furdalás gyötri, most mégis fellebbez.

Kaleta Gábor védője fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, így másodfokon folytatódik az ügy, írta meg a HVG cikke alapján a 24.hu.

kaleta gábor

Kaleta Gábor (Fotó: MTI)

Két napja írtuk meg, hogy a volt perui nagykövet elismerte a bűnösségét, a börtönt pedig a közel húszezer gyerekpornó-kép birtoklása ellenére meg fogja úszni. Az ügyészség is elfogadta a kirótt ítéletet, azaz Kaleta Gábornak a több ezer pedofil fotóért mindössze egy év felfüggesztett börtönbüntetéssel és 540 ezer forint pénzbírsággal kell fizetnie. Ügyvédje azt mondta róla, 

mintaértékű jogász életet élt, amelynek keretében diplomáciai karriert futott be és ennek keretében szolgálta hazáját. Mélyen vallásos emberről van szó, aki rendszeresen gyakorolja a hitét.

Kaleta Gábor 2001-ben került a Külügyminisztériumba, majd Los Angelesben teljesített külszolgálatot. Ezután 2012. tavaszán a Külügyminisztérium sajtófőnöke lett, a harmadik Orbán-kormány idején pedig az Igazságügyi minisztérium sajtófőnökeként dolgozhatott tovább. Limai nagykövetnek Szijjártó Péter nevezte ki. 

További cikkeink a pedofil Kaleta Gáborról

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése