Aktuális

Megszólalt Kaleta Gábor ügyvédje, miért vállalta el a pedofilügyet

Mester Csaba szerint nem összeférhetetlen, hogy elvállalta Kaleta Gábor védelmét, és egy bántalmazott gyerekeknek segítő alapítványnak az alapító tagja.
A pedofil Kaleta Gábor nem megy börtönbe

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy a volt perui nagykövet, Kaleta Gábor, akinek a laptopján 19 ezer gyerekeket ábrázoló pornográf felvételt találtak, és beismerte bűnösségét, mindössze egy év felfüggesztett börtönbüntetéssel és 540 ezer forint pénzbírsággal úszta meg az ügyet.

A népharag csak fokozódott azután, hogy Kaleta Gábor ügyvédje, Mester Csaba fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, így másodfokon folytatódhat az ügy. De felháborodást váltott ki az is, hogy Mester Csaba annak a Fehér Liliom Egyesületnek az alapító tagja, amely abuzált, szexuálisan bántalmazott gyerekeknek segít. Az ügyvédet most az RTL KLub Fókusz szólaltatta meg.

„Mindenkinek jár a leghatékonyabb védelem. Ha egy ügyfél úgy gondolja, hogy én vagyok, aki a hatékony védelem terén segíthetem őt, és az ügyfél, azt a cselekményt, amit elkövetett, mélyen bánja, beismeri, teljes feltáró jellegű vallomást tesz, ilyen helyzetben egy védőügyvédnek különösebben más dolga nincs, mint hogy azt figyelje árgus szemekkel, hogy a hatóságok, a bizonyítás lefolytatása során, illetve a bíróság, amikor meghozza a döntését és büntetést szab ki, és ha olyan ügyről van szó, ahol nagy a médianyilvánosság és adott esetben a társadalmi közérdeklődés, ott könnyen megbicsaklik még a legjobb büntetőbíró tolla is”

– válaszolt egy mondatban az ügyvéd arra, hogy miért vállalta el Kaleta Gábor védelmét, és ez hogyan fér össze a szexuálisan bántalmazott gyerekeket segítő alapítványban vállalt szerepével.

Mester Csaba szerint Kaleta Gábor mélyen megbánta a bűnét, „iszonytató árat fizetett azért, amit elkövetett, súlyosabbat attól lényegesen, mint ami a bíróság büntetése”, ezért megérdemli a méltányos védelmet.

Az alapítvánnyal kapcsolatban azt mondta, az abban vállalt szerepe semmilyen módon nem ellentétes az ügyvédi hivatása gyakorlásával, mert a szexuálisan bántalmazott gyerekek ügyében a sértettek képviselőjeként jár el.

A Fehér Liliom Egyesület oldalai a napokban eltűntek a netről, a szervezet szakmai vezetője, Kugler Gyöngyi szerint rengeteg gyalázkodó, indulatos levelet kaptak, amit már nem tudtak kezelni, ezért a honlap egyelőre szünetel, az egyesület működését pedig átgondolják. Mint mondta, az lenne a szerencsés megoldás, ha Mester Csaba távozna az egyesületből, és szerinte ez meg is fog történni.

(Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Nagy botrányt okozott a Kaleta-ügy:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése