Aktuális

Megütötte és félrelökte egy szülő a kardiológiai intézet biztonsági őrét

Az agresszív férfi nem volt hajlandó megállni a járvány megfékezése céljából felállított szűrési ponton, és maszkot sem vett fel.

Nem kertelünk, mélyen meg vagyunk döbbenve – így kezdődik a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet pénteki Facebook-bejegyzése. A poszt apropója, hogy az utóbbi időben egyre több agresszióval és méltatlan kritikával találkoznak az intézet dolgozói.

„Tegnap rendőrségi feljelentést is kellett tennünk. Egy bent fekvő gyermek édesapja nem volt hajlandó megállni a járvány megfékezése céljából felállított szűrési ponton. Az ott dolgozó kollégák hiába mondták, hogy látogatási tilalom van érvényben, az elkövető félrelökte a biztonsági őrt, majd berohant az épületbe és meg sem állt a Gyermekszív Központ második emeletéig. A biztonsági őr itt utolérte és felszólította, hogy tegyen eleget az Intézet COVID-19 protokolljában előírt szűrési kötelezettségének, és vegye fel – az ingyenesen biztosított – szájmaszkot. Az illető erre sem volt hajlandó, sőt, megütötte a szolgálatot teljesítő kollégát.”

A bejegyzés szerint nem ez volt az egyetlen fájó történés az elmúlt napokban. A járványügyi helyzet miatt bevezetett eljárásrendjeiért is sok kritika érte az intézetet. Pedig – mint írják – minden intézkedésük a náluk gyógyulók és a dolgozók érdekeit szolgálja.

„A járvány második hulláma idején nem kérjük, hogy etessetek (köszönet az Etesd a dokit!-nak), nem kérjük, hogy szépítsetek (köszönet a Szépítsd a dokit!-nak), csak annyit kérünk, hogy szeressetek. Egy jó szó, egy pozitív történet erőt adhat nekünk. Mert nekünk is van szívünk, és lelkünk is” – írják.

#szeresdadokitNem kertelünk, mélyen meg vagyunk döbbenve. Míg a járvány első hulláma alatt felfoghatatlan támogatást…

Közzétette: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet – 2020. szeptember 17., csütörtök

Koronavírussal kapcsolatos aktualitások:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top