nlc.hu
Aktuális
Pintér Sándor a siklóernyős balesetről

Pintér Sándor a siklóernyős balesetről: „Egészen biztos, hogy hiba történt a mentés során”

A belügyminiszter szerint a túlzó segítség a siklóernyős halálához vezetett.
Siklóernyős

Július elején egy siklóernyős fennakadt egy magas fa tetején Vértesszőlősnél, majd a mentésére érkező honvédségi helikopter rotorszele miatt kettétört a fa. Az addig sérülésmentes férfi 15-20 métert zuhant, és később a kórházban életét vesztette.

A tragédia után egyértelművé vált, hogy a hatalmas MI-8-as katonai helikopter alkalmatlan az ilyen mentési feladatokra, ráadásul ebben a konkrét esetben maga a siklóernyős hívott alpinistákat, akik már a helyszín felé tartottak.

A baleset után csendben megváltoztatták a mentési protokollt, és azóta nem küldenek katonai helikoptert hasonló helyzetekben.

A Telex most azt írja, két hete, szeptember 29-én az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén hallgatták meg Pintér Sándor belügyminisztert, akit ellenzéki képviselők a siklóernyős balesetről is kérdeztek.

„Egy egészen biztos, hogy hiba történt a mentés során. Annyira akartak segíteni a repülőn, hogy sajnálatos módon ez a túlzó segítség a halálához vezetett. De a túlzott segíteni akarás sem vezethet oda senkinél, hogy mások életét kockáztassa, ezért büntetőeljárás keretében vizsgáljuk az ügyet”

– idézi a lap a belügyminiszter válaszát a jegyzőkönyvből.

Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó ügyészség halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz, de a baleset óta eltelt három hónapban senkit nem hallgatott ki gyanúsítottként.

(Kiemelt kép: illusztráció.)

Még több siklóernyős cikk az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top