A természetfilmjein nőttünk fel. Időről időre a tévé képernyője elé szegeztek, már akkor is, amikor, évtizedekkel ezelőtt, még fekete-fehérben mutatta be az állatvilág csodáit. Hol voltak akkor még a korallzátonyok élővilágának színpompás és megunhatatlanul gyönyörű képei? De a legnagyobb kérdés most az, hogy hol lesznek húsz év múlva, ha minden így megy tovább. Ő maga mondja azt: sehol.
David Attenborough legújabb filmje, az Egy élet a bolygónkon (A Life in Our Planet) éppen erről szól, hogy hogyan romboltuk le a világot, hogyan éltük fel a Föld erőforrásait és borítottuk fel a természet egyensúlyát. Ő mindezt végignézte, mi pedig az ő szemén, kameráján át láthattuk évtizedeken át – vagy nem láthattuk, mert sokan még most sem látják, vagy nem akarják látni, vagy nem hiszik el, mindegy. Pedig állítja, a természetpusztítás már az ötvenes években elkezdődött.
David Attenborough 93 éves és hosszú pályafutása alatt eljutott a Föld minden zugába. Ebben a filmben már nem utazik, (anélkül is van elég gyönyörű kép a tarsolyában), csak Csernobilba megy el, hogy megmutassa, mekkora bajt és pusztítást okozott egykor a hibás tervezés, pár rossz döntés és a felelősség eltussolása. Jól látja, a tavalyi év egyik legmeghatározóbb és legütősebb minisorozata, a Csernobil után ez az a téma, amire már mindenki rezonál. Ma már mindenki érti, hogy miért következett be a tragédia és milyen áldozatokat követelt egyesektől az, hogy „csak” Csernobil környéke vált lakhatatlanná, hogy Európa mégis túlélje. Ha azt sikerült megértetni, talán ezt is sikerül majd. (Habár, azt könnyebb befogadni, mert nem hárítjuk, hiszen Csernobilról mi nem tehetünk, a Földről viszont igen.)
David Attenborough és fia Robert, 1955-ben (Fotó: PA Images via Getty Images)
Ez a film is, mint az összes többi, alázatosan, bemutatkozással kezdődik. Nem, mintha nem tudnánk, kinek a filmjét nézzük, hiszen Sir David Attenborough neve védjegy. Ezúttal azonban a bemutatkozás nemcsak a hitelességet szolgálja, hanem ez a film róla, az ő életéről szól, pontosabban arról, hogy Attenborough életében mennyit változott a Föld. Folyamatosan pörög a számláló: 1937-ben, amikor tízéves volt a Mester, a világon 2,3 milliárd ember élt, a légkör szén-dioxid-tartalma 280 ppm (egymillió részecskéből ennyi volt szén-dioxid), és a Föld 66 százaléka érintetlen vadon volt. Mára, 83 évvel később már több mint háromszor annyian vagyunk, 7,8 milliárdan használjuk a Föld erőforrásait, ráadásul borzasztó pazarlóan. Ebből adódóan a légkör szén-dioxid-tartalma 480 ppm-re nőtt, az érintetlen vadon területe pedig ma már nem több, mint 35 százalék.
Az ember kiszorította a Földről az élővilágot
Mára, a működésünkkel az élet alapjait változtattuk meg a Földön. A vizeket túlhalásztuk, kiirtjuk az őserdőket, a földeken magunknak termelünk élelmiszert, az élővilágot pedig visszaszorítottuk. A világ ember nélküli részének: vége.
Pedig valójában a mi létezésünk is ettől a finomhangolt rendszertől, a természettől függ, amely működésének feltétele a biológiai sokszínűség. Ebben a világban egy faj csak akkor boldogul, ha körülötte minden más is jól működik.
– hangsúlyozza Attenborough.
A Föld túléli, de az ember?
Az Egy élet a bolygónkon Attenborough tanúvallomása, de tovább is megy. Előrevetíti, ha nem változtatunk azonnal, pár évtizeden belül nagy bajban leszünk mi, emberek is. Ha kipusztítjuk az amazóniai őserdőket, a világ vízkörforgása fog megváltozni, aminek már most, itt, a mérsékelt égövön is látjuk a jeleit özönvizek és extrém szárazság formájában. Ha elolvad a sarki jég, nem lesz, ami visszaverje a meleget és még gyorsabb lesz a globális felmelegedés. Ha északon felolvad a talaj, még több metán fog kiszabadulni, ami még a szén-dioxidnál is erősebb üvegházhatású gáz. Vagyis nem „ha”, hanem „amikor”. Az óceánok elsavasodnak, a halállomány összeomlik, a földek kimerülnek a túlhasználattól, és egyszerűen nem lesz mit ennünk.
A Föld történetében négy kihalási hullám is volt már, ám a bolygó mindet túlélte és új fajokkal népesült be. A Föld ezt a kihalási hullámot is túl fogja élni, szóval, ha fogadni kell, hogy ebben az általunk forszírozott harcban végül ki húzza a rövidebbet, elég egyértelműnek tűnik a válasz. Az életünk a földi élővilághoz kapcsolódik, a méhekhez, a halakhoz, az erdőkhöz és mindahhoz, amit bioszférának nevezünk, és benne a milliónyi állat- és növényfajhoz. Nélkülük mi sem élhetünk.
David Attenborough: Egy élet a bolygónkon (Fotó: Netflix/Courtesy Everett Collection)
Őszintén aggódik az emberiség jövőjéért
Tulajdonképpen Attenborough semmi újat nem mond, vagyis semmi olyat, amit ne tudnánk már évek óta, ne figyelmeztetnének ezekre nap mint nap a klímatudósok, ne harsogná a média, mi mégsem változtatunk alapvetően az életmódunkon. Na jó, nagy kegyesen a szelektívbe dobjuk a használt kávékapszulát. De ha ő mondja, az mégis más. Nemcsak azért, mert őt gyerekkorunk óta ismerjük és ha valakinek, neki aztán hihetünk, hanem azért is, mert David Attenborough úgy tudja rendszerbe foglalni és érthetően elmondani, hogy hogy működik, hogy függ össze minden mindennel ebben a földi életben, mint senki más. Lassan beszél, és minden mondat után hosszú szünetet tart, hogy felfogjuk, miről van szó, közben gyönyörű vagy éppen sokkoló képeket mutat. A kettő együtt pedig végül csak eljut mindenki tudatáig.
Az ő szava talán a döntéshozókig is elér. Mármint, az biztos, hogy az ENSZ klímakonferenciáján ott volt, és elmondta, amit kell, kérdés, hogy megértik-e és lesz-e bátorságuk megtenni azokat a lépéseket, amikre szükség van.
Mert hát, lássuk be, jórészt a politikusokon, a vezetőkön múlik, hogy mi lesz az emberiség sorsa. Attenborough elmondja, mit kell tenni, csak meg kellene hozni a szükséges döntéseket. Át kellene állni a fosszilis energiahordozókról a megújuló energiára (a magyar kormány éppen most törli el a napelemek által termelt áram szaldós elszámolását). Nem lenne szabad tovább növekednie a népességnek, hiszen már így is letaroltuk a Földet (kivéve Magyarországot, ahol továbbra is erősen ösztönzik a gyerekszülést.). Le kellene mondani a húsevésről, hiszen 7,8 milliárd ragadozó eltartására egyszerűen nincs hely (Magyarországon a hús áfája 5%, a zöldség-gyümölcsé ezzel szemben 27%), de legalább ingyen parkolhatnak a zöld rendszámos autók.
Szóval igen, egyrészt borzasztóan frusztráló film, másrészt viszont mégis azt hihetjük, hogy van még remény, hiszen tudja, tudjuk, mit kellene tenni, és nem hogy nem lehetetlennek, de innen nézve egészen egyszerűnek is látszik. És egy olyan világ, ahol ennyi gyönyörűség és ennyi csoda van, nem tűnhet el, nem veszhet el örökre, az egyszerűen lehetetlen. Ahogy Csernobilba visszaköltözött az élet, a szellemvárost benőtték az erdők, és rénszarvasok, rókák járnak ki-be, úgy a Föld is meggyógyulhat, ha az ember hajlandó lesz visszafogni magát. Van még remény. Köszönjük, David Attenborough, hogy megmutatja.
Nyitókép: Boris Johnson brit miniszterelnök és David Attenborough, a COP26 londoni klímakonferencián – Fotó: Chris J Ratcliffe/AFP
