A koronavírus-járvány kezdete óta a halálos áldozatok 6 százalékának nem volt semmilyen alapbetegsége, a halál oka kizárólag koronavírus-fertőzés volt – közölte Müller Cecília az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján.
Az országos tisztifőorvos azt is elmondta, hogy a járványban eddig megfertőződötteknek 3,3 százaléka egészségügyi dolgozó. Hozzátette, ez az adat sokkal jobb, mint a 10-15 százalékos európai átlag.
Müller Cecília beszélt a kijárási korlátozásról is, amivel szerinte az a cél, hogy megszüntessék a csoportosulásokat, amelyek a vírus terjedését fokoznák, és akár egy szórakozóhelyen összeverődő fiatalok tovább tudnák terjeszteni a betegséget.
A fiatalok türelmét is kérve azt mondta: nagy a felelősségük, hiszen ők maguk nagy eséllyel nem betegszenek meg súlyosan – észre sem veszik, hogy elkapták a vírust vagy rendkívül tünetszegényen zajlik náluk a megbetegedés –, viszont szeretteiknek hazaviszik a fertőzést. A fiatalok kezében lehet most a szülők és a nagyszülők élete – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos.
Közölte, hogy nő a kórházban kezeltek száma és sokan kérdezik, mit kell, mit lehet bevinni a kórházba, ezért a tisztifőorvos elmondta: szükség van személyes iratokra, taj-kártyára, zárójelentésre, leletekre, az addig szedett gyógyszerek listájára, hozzátartozó elérhetőségére, tisztálkodási eszközökre, személyes használati tárgyakra, lehetőleg egyszer használatos műanyag evőeszközre, a kapcsolattartáshoz szükséges telefonra, és ha a kórház szabályai lehetővé teszik, ruházatra.
Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta: ha elkészül a vakcina, a beadása önkéntes és ingyenes lesz, először az egészségügyi dolgozók, a krónikus betegek és az idősek kapják majd meg.
(MTI/nlc)
(Kiemelt kép: Facebook/Magyarország Kormánya)