nlc.hu
Aktuális

Szennyvíz ömlött ki a Normafán

Földkupacok és felcsapó bűz emlékeztet a héten történt szennyvíz-haváriára a Normafánál

Az önkormányzat szerint véletlenül szaladt ki a rétre a bűzös szennyvíz. De kiderült, hogy nem.
Szennyvíz a Normafánál

A Normafa-természetesen Facebook oldalát tették közzé a hírt még a múlt héten, miszerint Porzó elején, a híres rétesező előtt eldugult a szennyvízcsatorna.
A 3R Kft. munkatársai dolgoznak a helyszínen, és csatornából kiszivattyúzott fekáliát a rétre engedték, ezért az egész terület szennyezetté vált. Minden illetékesnek gratulálunk a gondos munkavégzésért és a környezet megóvásáért! Mindenképpen kerüljétek el ezt a részt!

írták a posztjukban. 

Ezt követően a Hegyvidéki Önkormányzat közleményt adott ki arról, hogy a “természetvédők nem írtak igazat”. Szerintük az önkormányzat által bérelt cég nem számolt azzal, hogy a hónapok óta üresen álló Hotel Normafa átemelő szivattyúja működésbe léphet. Az így rájuk eresztett szennyvíz egy kis része folyt a rétre. “Nem igaz tehát a Normafa – természetesen csoport állítása, miszerint a duguláselhárításon dolgozók árasztották volna el a területet, ráadásul szándékosan – olvasható a közleményükben. 

A történet itt nem ért véget, ugyanis a Normafa természetesen csoport újból reagált a Facebook oldalukon, szerintük a közlemény kiadása előtt az önkormányzat embereinek alaposabban meg kellett volna nézniük  a helyszínen készült képeiket, amelyeken látszik, ahogy a 3R Kft. dolgozói a csatornából kiszivattyúzott szennyet a rétre locsolják.

„A kedvükért a képeket újra lehozzuk, rajtuk bejelölve a mező felé irányított szennyvíz sugarat és kinagyítva is közreadjuk a képek inkriminált részletét. Reméljük, hamarosan olvashatjuk az önkormányzat helyreigazítását” – írták.

Ez meg is történt, a Hegyvidéki Önkormányzat közleményüket kiegészítették azzal,  hogy:

„Sipos Péter volt önkormányzati képviselő, a Párbeszéd egykori politikusa, a Normafa a közleményünk megjelenése után fotókat juttatott el  a Síház mögött zajló duguláselhárítás munkálatairól. E fotók alapján egyértelművé vált, hogy a munkálatokat végző cég illetékesei nem a valóságnak megfelelően tájékoztatták az önkormányzatot az ott történtekről, s valóban – ahogy a csoport tegnap állította – a cég hibájából került a szennyvíz a területre. Az önkormányzat a céggel szemben lefolytatja a megfelelő eljárást, a Normafa – természetesen csoporttól pedig ezúton is elnézést kér”

A munkák befejezése után a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal egyeztetve a fertőtlenítést is megkezdték, amelyek már be is fejeződtek.
A Normafa természetesen csoport legutóbbi hírei szerint csak a néha felcsapó kellemetlen szag és a földkupacok emlékeztetnek a héten történt szennyvíz-haváriára a Normafánál. 

Fotó, forrás: Normafa természetesen

Mennyi minden történik a Normafán!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top