„Levágtam a derékig érő haját, mire elsírta magát” – kitálal a falusi fodrász

Marcsinál mindig nagy a pörgés, pedig csak egy kis faluban ápolja a hajakat. Igaz, hozzá eljönnek még Pestről is, annyira népszerű. Sok törzsvendége közül jó páran már évtizedek óta ragaszkodnak hozzá. Városi kollégája után Marcsi, a fodrász őszintén mesélt nekünk mindennapjairól.

Szalma Erika

„Elmondom név nélkül” című cikksorozatunkban egy-egy szakma szókimondó képviselője beszél a mindennapjairól, a főnökeiről, rólunk, „ügyfelekről” és bármiről, amiről olyan véleménye van, amit névvel nem vállalhat. Nem azért, mert ne lenne valós, hanem mert nagyon is az. Itt tabuk és cenzúra nélkül mesélhetnek a minket körülvevő valóság sokszor rejtett oldaláról.

Tele vagy energiával, látszik, hogy rajongsz a munkádért. Vannak azért olyan napok is, amikor a fenébe kívánod az egészet?
Persze. Huszonöt év alatt azért előfordult párszor, hogy nyűgös voltam. Amikor jobban összejönnek a dolgok, a magánélet és a vállalkozás is hullámvölgyben, és akkor még beesik az üzletbe egy-két ostoba ember utolsó cseppként… Volt egy időszak, néhány hónapja, amikor már nagyon monotonnak éreztem a mindennapokat, belefásultam. Volt olyan napom, amikor huszonnyolc vendégünk volt. Aztán kapsz egy üzenetet, hogy „Soha nem volt ilyen jó a hajam”, és ez tovább lendít. Imádom a szakmámat, mindig is fodrász akartam lenni. Már ötödikes korom óta tudtam. Ez az életem. Szerintem az elmúlt tíz évben nem voltam szabin egy hétnél hosszabb időre. És ezt is csak azóta merem megcsinálni, amióta van egy alkalmazottam.

Ha jól tudom, nincs gyereked. Ennek köze van ahhoz, hogy úgy gondolod, nem tudnád itt hagyni az üzletet?
Részben igen. Korábban szerettem volna, de amikor próbálkoztunk a férjemmel, nem jött össze. Még nem zártam le ezt a dolgot, bármi lehet, habár nem sok időm van, már elmúltam negyven. Tudod, igazából nekem így is kerek az életem. Amikor rajta voltunk a gyerekprojekten, sokat tépelődtem azon, meddig tudok melózni, mikor tudok visszajönni. Talán jobb is ez így, nehéz lett volna összeegyeztetnem a kismamasággal.

Vannak gyerek vendégek is?
Persze, szinte mindennap. Néha egész piciket is elhoznak. Nagyon cukik, de sajnos a szülők csak ritkán tudják jól kezelni a helyzetet. A múltkor egy másfél éves kislány haját vágtuk, másodszor volt nálunk. Azt a húsz percet, amíg a frizuráját csináltuk, végigüvöltötte az anyukája ölében. Már attól féltünk, hogy hányni fog. Na de figyelj, idejöttek heten. Jól hallod, heten. Elkísérte az egész család, meg még ki tudja, kik. Be se fértek a szalonba. A fél csapat kintről nézte az ablakon keresztül a gyerek szenvedését. Meg az anyja úgy ült be vele a székbe, hogy „Ne félj, nem fog fájni!”. Te nem ijednél meg? A korábbi alkalommal hárman fogták le, hogy le tudjuk vágni a haját… Szerinted mit érzett szegényke, amikor meglátott minket? Nem is értem, minek erőltetik ezt. Nem beszélve a többi vendégről, akiknek az arcára van írva, hogy ezek mikor mennek már el a francba. Az lenne a jó, ha hagynának időt nekünk, hogy barátkozzunk a kicsikkel.

Képünk illusztráció (Fotó: Thinkstock)

Gondolom, a nagyobb gyerekek szívesen jönnek.
Általában igen. Ha már megismernek, tudják, hogy velem lehet hülyéskedni, viccelődni. De persze a kamaszok sem mindig egyszerűek. A múltkor egy 14 év körüli fiúnál sokalltam be, aki először volt itt. Folyton oldalra fordította a fejét, ahogy nyírtam, hogy lássa a tükörben, mit csinálok. Nyilván csekkolgatni akarta, nem szúrom-e el a séróját. De hogy nem érti meg, miután tizenötödször tologatom vissza a fejét, hogy így nem tudom a munkámat végezni?

Követed a trendeket? Egyáltalán van most aktuális frizuradivat?
Régebben ez sokkal jellemzőbb volt, de azért ma is vannak népszerű vágások, festések. Talán az utóbbi időben az ombré volt egy meghatározó divathullám, többféle módszerrel is kipróbálták a vendégek, de most már inkább visszafestetik. Előfordul, hogy jönnek ötletekkel, és egyből tudom, hogy annak nem lenne jó vége, így aztán megpróbálom őket lebeszélni. A divatos nem mindenkinek áll jól. Vannak most neonszínű színezőink, sőt hőre változó színezőket is gyártanak, amikor a szín a meleg hatására mondjuk liláról rózsaszínre változik. De itt nem nagyon kérik őket.

Hogyan képezed magad? Jársz oktatásokra?
Hát, egyre kevésbé járok el, inkább más kollégákkal konzultálok, a saját mesterfodrászommal szakmázgatunk. Régen szerettem a fodrászbemutatókat, amikor még a Hajas Laci tőlem két méterre vágta a hajakat. Sajnos ezek az oktatások már megszűntek, a bemutatók inkább show-k, ahol egy fodrász hármat csattogtat a színpadon zenére, és kábé dunsztod nincs, hogy is készült el valójában a frizura. De a különböző ápolószermárkák továbbképzéseire néha el szoktam menni.

Előfordult, hogy nem tetszett a vendégnek a végeredmény?
Persze, van olyan. Szerencsére nem gyakran. A múltkor egy nő, aki levágatta a hátközépig érő haját tök rövidre, elsírta magát. Pedig jól állt neki. Aztán két nap múlva küldött egy üzenetet, hogy imádja.

Van olyan kérés, amit nem vállalsz?
A dauer. Persze van egy-két régi vendégünk, akiket dauerolunk, de újakat nem vállalunk. Amúgy sincs rá nagy igény. Minek szagolgassuk?

Akkor nem sok idős hölgy járhat ide.
Ne gondold, hogy az idősek között mindenki feltétlenül daueroltat. Közülük is egyre többen nyitottak az újabb, korszerűbb frizurákra. Aki nem, az talál itt a környéken olyan fodrászt, aki szívesen göndörít. A régi, idősebb vendégek szinte már családtagnak számítanak. Bár hozzáteszem, sokszor a falra tudnék mászni tőlük, annyit variálnak.

Mivel variálnak?

Hát az időpontokkal. Van a Zsóka néni. Nem hiszed el, hányszor megszívatott már. Telefonál, hogy van-e időpont a héten. Mondom, igen, Zsóka néni, csütörtökön még van egy, tíz órakor. Hát, azt mondja, nem igazán jó neki, mert nem biztos, hogy fel tud kelni, pedig nagyon szeretne eljönni. Máskor meg be van írva délre szárításra, telefonál fél kettőkor, hogy elaludt, most mi lesz? Hát semmi, Zsóka néni, mondom neki, ma már nem szárítunk. Aznap délután négykor úgy éreztem, hogy muszáj megbontanom az óriás egész mogyorós Milkát. A másik a Jucus néni. Be volt iratkozva festésre, nem jött, nem is szólt. Néhány nappal később hívott, hogy azért nem jött, mert borzasztó meleg volt. Érted, ide, a légkondis üzletbe. Aztán kétségbeesett hangon megkérdezi: „De most akkor mi lesz velem?” Adtam neki másik időpontot, korábbra. Pár órával később visszahív, hogy mégsem jó, mert kilenckor jön hozzá a takarítónő. Hallottál már ilyet? Akkor már nem voltam annyira türelmes, simán rávágtam, hogy „Csak nyugodtan mondja meg a takkernak, hogy jöjjön fél órával később, addigra maga pont hazaér.” Olyan is volt már, hogy nem volt időpontja, és addig ült itt, amíg meg nem csináltuk. Hozzáteszem, a nyugdíjasok legalább aranyosak, szeretem őket, sokkal többet elnézek nekik, mint például néhány pofátlan fiatalnak.

Képünk illusztráció (Fotó: Thinkstock)

Sokszor előfordul, hogy nem szólnak, amikor nem tudnak jönni?
Nemrég volt egy fiú, aki két hét alatt háromszor kért új időpontot. Az még hagyján. Aztán be volt írva fél ötre, de fél órát késett. Pont amennyi időt szántam rá. Ő meg halál nyugalomban besétál, mire mondom neki, hogy már nem tudjuk levágni a haját. Miközben magamban gondolom, hogy szakadjak meg, ha ezt a pasit még egyszer beírom. Szerencsére azzal ment el, hogy majd hívjuk fel, ha lesz hely. Persze, arra várhatsz, néztünk össze a kolléganőmmel. Az is durva, amikor szombat reggel 8-ra egy négyórás munka miatt jövünk be, és nemhogy nem jön el a csaj, ide se szól, hogy bocs. Azóta se hívott, de ne is erőltesse. Bosszantó, mert mások meg jönnének, várnak az időpontra. A másik, amitől ordítva rohannék ki legszívesebben, amikor Messengeren vagy Viberen kezdenek el érdeklődni. Olyan nehéz belegondolni, hogy nem tudok pötyögni meló közben? Mondjuk, a legtöbben beiratkoznak előre, főleg a pasik, akik rendszeresen vágatnak, vagy a nők, akik festetnek. Van, akiknek már most megvannak karácsonyig az időpontjai.

Olyan is van, hogy a notórius későknek nem adsz több időpontot?
Életemben először mondtam meg nemrég egy idősebb doktornőnek, hogy ne raboljuk tovább egymás idejét, keressen más fodrászt. Tízből nyolcszor nem jött el a megbeszélt időben. Amikor közöltem vele, hogy nem tudok így dolgozni, és ne hívjon többet, sírva fakadt, hogy mennyire szeret minket, még ajándékot is hozott. De tartottam magam, túl sokszor engedtem neki. Meg kellett szabadulnom tőle. És jól tettem. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire megkönnyebbülök.