Harmadik éve kap büntetéseket az autójára, amit már 20 éve eladott

FEL | 2021. Január 13.
Sándor, aki húsz éve eladta a kocsiját, folyamatosan kapja a csekkeket gyorshajtásért. Hollandiából.

A Telex írta meg annak a férfinak a történetét, aki 2018-ban kapott először fizetési felszólítást a Holland Központi Behajtó Ügynökségtől, amiért a kocsijával gyorsan hajtott Hollandiában. Sándor, aki húsz éve eladta a kocsiját, és tudta, hogy nem lehet ő a gyorshajtó, azt hitte, csak át akarják verni.

Aztán meglepődött, amikor a magyar rendőrség is felszólította, hogy fizessen.

A bírság ekkor már több száz euróra rúgott.

Az Országos Rendőr-főkapitányság átvette a hollandiai szabálysértési ügyet, és jelezte neki, hogy szabálysértést követett el, ezért fizetnie kell.
Az ORFK továbbította a határozatot a férfi lakóhelye szerinti illetékes kormányhivatalhoz. A kormányhivatal pedig megküldte a szabálysértési bírság befizetéséről szóló felszólítást.

Sándor továbbra sem akart fizetni, ugyanis tudta, nem ő hajtott gyorsan. Mert bár CJIB a gyorshajtó autó rendszáma alapján jutott el a hozzá, ám ő még 1999-ben eladta az akkor tízéves autóját, ami egy BMW324d típusú kocsi volt.

Sándor magánnyomozásba kezdett, és kiderült, a gyorshajtást nem a valaha az ő tulajdonában lévő BMW324d kocsival, hanem minden bizonnyal a Hágai Nemzetközi Bíróság flottájában lévő Lexus I300-assal követték el. És azért őt büntették meg, mert a két kocsi rendszáma egyezik: ugyanaz a három betű és három szám.

Sándor felvette a kapcsolatot a CJIB-vel, és megoldás helyett az derült ki, hogy további három gyorshajtása lett, például 2018 karácsonyának másnapjáról és szilveszterről. A férfi több kört is lefutott a holland hatóságokkal, mire végül nullázták a büntetését, ám a sztori nem ért itt véget.

2020-ban újabb felszólítás érkezett, újabb gyorshajtásról. 

A legutolsó büntetését – ami persze nem az ő büntetése – idén január elején kellett volna befizetnie (különben először 50, majd 100%-kal növelik annak összegét). Újra felvette a kapcsolatot a holland szervezettel, a szokásos módon, Facebookon. Valószínűleg kezdődik a fenti kör újra.

Kiemelt kép:

(Telex)

Bizarr történetekből nincs hiány:

Exit mobile version