nlc.hu
Aktuális

Rontáslevételért cserébe ráíratta a házát

Kiskunfélegyházi csalás: rontás levételéért cserébe ráíratta a házát

Áldást és szerencsét ígérve csalta ki idős, hiszékeny áldozatai pénzét, ingatlanát és ékszereit egy kiskunfélegyházi nő.

A Kiskunfélegyházi Járási Bíróság vádat emelt egy nővel szemben többrendbeli, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, valamint közokirattal visszaélés és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt. A sértettel úgy ismerkedett meg, hogy takarítóként dolgozott a vádlott lakásán, aki egy idő után elkezdte sulykolni belé, hogy azért mennek rosszul a dolgai, mert rontás van rajta. A sértett végül odaadta a nagyjából félmillió forint értékű ékszereit és négyszázezer forintnyi készpénzét a nőnek, hogy az megtisztítsa a rontástól. Az értékeit ezután nem kapta vissza, és ugyan megpróbálta őket visszaszerezni, de félt attól, hogy a körülötte folyton ismeretlen nyelven beszélő nő valamilyen átkot szór rá – írja a 444.

Szerinted ő eltávolítaná a rontást? Képünk illusztráció (fotó: Pixabay)

Szerinted ő eltávolítaná a rontást? Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Ennél is súlyosabb, hogy rávette áldozatát, hogy írassa át a nevére a saját és idős anyja tulajdonában lévő házat, de a 25 millióra becsült ingatlannak az adásvételiben szereplő 18 millió forintos vételi díját sem fizette ki, és bár azt ígérte a nőnek, hogy anyjával a házban maradhatnak, az ingatlant azonnal eladta 15 millió forintért, és kiköltöztette őket. Ezenfelül a 73 éves szomszédja ingatlanát is megpróbálta elcsalni, egy idős nőtől pedig átoklevétel címén 840 ezer forintot csalt ki.

Egészen változatos módszerekkel állnak elő a csalók:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top