Átnevezik Brüsszel autós alagútját, csak női nevekre lehet szavazni

nlc | 2021. Február 01.
A belga gyarmati múlt ellentmondásos alakjának számító II. Lipót nevét lecserélik, nőről nevezik majd el az ország leghosszabb autós aluljáróját.

Nyílt szavazást hirdetett Brüsszel városvezetése hétfőn a főváros, egyben az ország leghosszabb autós aluljárójának, a jelenleg II. Lipótról, a kongói területeket gyarmatosító korábbi belga uralkodóról elnevezett alagút átnevezésére. A városvezetés a választható új elnevezések között kizárólag női neveket szerepeltet.

A belga sajtó tájékoztatása szerint a brüsszeli önkormányzat a közlekedésért felelős részlegének honlapján azzal indokolta az alagút átnevezéséről hozott döntését, hogy a főváros utcáinak csupán 6,1 százaléka visel női neveket. Az átnevezés célja „a nők nyilvános térben való megjelenésének szimbolikus megerősítése”.

A hónap végéig választható 15 személynév között a következők szerepelnek:

Belgium gyarmati múltja és II. Lipót, a kongói területeket gyarmatosító korábbi belga uralkodó személye tavaly nyár elején került reflektorfénybe, miután egy afroamerikai férfi, George Floyd rendőri erőszak nyomán meghalt Minneapolisban, a tiltakozások pedig Belgiumra is átterjedtek.

A nyár folyamán a belga gyarmati múlt ellentmondásos alakjának számító egykori uralkodó több szobrát is megrongálták, ledöntötték. Három belga nagyváros és több közintézmény a területén felállított, az egykori királyt ábrázoló alkotásokat elszállíttatta.

Június elején civilek petíciót indítottak Belgiumban II. Lipót valamennyi brüsszeli szobrának eltávolításáért. A brüsszeli régióban legalább 70 olyan utcanév, illetve emlékmű található, amelyek Belgium gyarmatosító múltjára emlékeztetnek.

(MTI)

(Kiemelt kép: Victoria Dessart / Belga Mag / Belga via AFP)

Női utcanevek és szobrok Budapesten:

Exit mobile version