Szeretnénk idén minikampányok keretében foglalkozni néhány olyan problémával, ami inkább nőket érint. Ilyen a közbiztonság kérdése, a kisgyerekkel való közlekedés nehézségei, a nyilvános illemhelyek vagy bababarát mosdók hiánya, a nyilvános szoptatást övező közhangulatról nem is beszélve. Ezenfelül szeretnénk megosztani azokat a pesti nők történetét feldolgozó tartalmakat, amikre a sétákat előkészítő kutatómunka során bukkanunk, és eddig csak a programjainkon voltak elérhetők
– mondja Koniorczyk Borbála a Hosszúlépés. Járunk? egyik alapítója, és egyben ügyvezető igazgatója. A Hosszúlépés 2013 óta szervez tematikus budapesti sétákat, melyeken kiemelten foglalkoznak a város és a nők kapcsolatával. A nőnapi flashmob a szervezet következő évét meghatározó kampányának kezdete: fejükbe vették, hogy egy éven át különféle aktivitásokkal és érdekességekkel hívják fel a figyelmet a budapesti nőre, és olyan városfejlesztési témákba is beleállnak, hogy miként lehetne fejleszteni Budapestet, hogy használhatósági szempontból ne férfiközpontú legyen. A kampány első lépése a pénteki 2019. március 8-i esemény, melynek (őket idézve) lényege, hogy
Budapest csomópontjain olyan inspiráló nőket ismerhetünk meg, akik megérdemelnék, hogy szobrot kapjanak, és akik nagy hatással voltak a város fejlődésére, mégis kevesen ismerjük őket.
A papírszobrok reggel fél 6 és 7 óra között kerültek ki a Ferenciek terére, a Széll Kálmán térre és a Móricz Zsigmond körtérre, Koniorczyk Borbála szerint azért ezekre a helyszínekre, hogy minél több budapesti lássa őket munkába menet. A szobrok délig álltak a tereken, a Hosszúlépés csapata vigyázott rájuk.
Fotó: Bankó Gábor
Na de kik ezek a nők?
A névsor hosszú volt, a kiválasztásnál lényegi szempontnak vették, hogy kevésbé ismert nőket akartak szerepeltetni, és különböző korokból. „45-ös listát állított össze a Hosszúlépés tartalomfejlesztő csapata, olyan nevekkel, mint Telkes Mária napenergia-kutató, Czinka Panna cigányzenész, Dévény Anna mozgásterapeuta vagy Torma Zsófia, az első magyar régész. Nagyon nehéz lett volna a választás, ha több nőről találunk nagy felbontású, egész alakos fotót, így az utolsó körben szó szerint az döntött, hogy kinek van lába. Ez a probléma része, hiszen nagyon nehéz valakit megőrizni/visszahozni a kollektív emlékezetbe, ha nincs róla kép vagy festmény” – magyarázza Koniorczyk Borbála. Három nőről viszont találtak egész alakos képet vagy festményt, ők azok:
- Hollósy Kornélia a XIX. században élt, az ország egyik leghíresebb opera-énekesnője volt. A közönség nemcsak a hangja, hanem jótékonysági akciói miatt is szerette. Olyan segélykoncerteken énekelt, ahol például a gyermekkórháznak vagy a Pesti Jótékony Nőegyletnek gyűjtöttek. Az 1848-49-es szabadságharc idején is fellépett, éves fizetésének 3 százalékát pedig felajánlotta a honvédségnek, illetve a Nemzeti Bank létrehozására. 1890-ben, 63 évesen hunyt el.
Fotó: Bankó Gábor
- Ramseyer Eszter Émile Gerbeaud felesége volt, férje halála után 1919 és 1940 között ő vezette a világhírű Gerbeaud cukrászdát. A Magyar Konyha írása szerint így búcsúztak tőle kortársai: „Nem ül ott többé tejszínhab-fehér hajával, selyemruhájában a kassza mögött, hogy ellenőrizze, szabályszerű és ízléses-e a habos kávé a nemes porceláncsészében, és hogy eléggé ragyog-e az ezüsttálca a csokoládé alatt.”
Fotó: Bankó Gábor
- Fischer Annie háromszoros Kossuth-díjas magyar zongoraművész. Zsidó családba született 1914-ben, a második világháborút külföldön vészelte át, 1941-től 1946-ig Svédországban élt zenetudós férjével, név szerint Tóth Aladárral, aki a háború után az Operaház igazgatója volt. Fischer Annie 1995-ös haláláig Budapesten maradt, innen járta a világot. Európában szinte mindenütt koncertezett, fellépett az Egyesült Államokban is.
Fotó: Bankó Gábor
Mint azt fentebb írtuk, Kiss-Benedek Kristóf papírszobrai délig voltak láthatók, a Hosszúlépés viszont jövő ilyenkor már bronzszobrot szeretne avatni. Közleményük szerint a szervezet csapata megelégelte, hogy a mindenkori várostervezés mind funkcionális, mind kulturális–történelmi szempontok alapján láthatatlannak tekinti a nőket. Az Átlátszó 2018 kutatásaira és cikkére hivatkozva megjegyzik, hogy Budapesten 1173 olyan köztéri alkotás áll, amelyet a Fővárosi Önkormányzat kezel, ebből 150 ábrázol nőket, 45 férfi-női párokat vagy embercsoportokat. Köztük összesen 35 az, akinek „neve is van”, azaz történelmi személyiség. Hozzáteszik, hogy a nőket legtöbbször dekorációs elemként, például
táncoslányként, napfürdőzőként, zenészként ábrázolják, ruha nélkül,
esetleg allegóriaként, például a szabadság, a tavasz, a nyugalom jelképeként.
A statisztikából az is kiderül, hogy Budapesten még állatszoborból is több van, mint nőiből, szám szerint 45 darab: köztük turul, békegalamb vagy gyerekeknek állított maci.
A legutóbbi, 2016-os KSH adatok alapján 5,1 millió nő él Magyarországon, ez a teljes népesség 52,3%át jelenti. Évről évre több nő szerez felsőfokú végzettséget mint ahány férfi, a nők foglalkoztatottsági adatai mégis jóval kedvezőtlenebbek a férfiakénál. 2016-ban a 15–64 éves korosztály 66,5%-a dolgozott, a munkanélküliek aránya pedig 5,1% volt. Míg a férfiak 73,0%-a dolgozik, addig a nőknek csupán 60,2%-a. A férfiak 5,2%-os munkanélküliségi rátájával szemben a nők esetében ugyanez az arány 5,1%-os. A nők bruttó átlagkeresete 2015-ben a férfiakénak 84,5%-a volt – a fizikai munkát végző nők a férfiak bruttó átlagkeresetének 75%-át, a szellemi foglalkozásúak pedig ennek csupán 68%-át vihették haza. A Hosszúlépés megjegyzi: „Itt az ideje, hogy nőnapon a szomorú statisztikák emlegetése és a hümmögve átadott virágcsokrok helyett tegyünk is valamit.” Budapesten évről évre egyre több a köztéri alkotás, új szobrok, emléktáblák, utcanevek jelennek meg, de alig találni olyat, ami nőket ábrázol, vagy nőkre emlékezik. Számos nyugati országban kampányoltak már azért, hogy a történelem fontos nőalakjai is szobrot kapjanak, itthon most vágnak bele igazán. Már „csak” 11 szobor kell ahhoz, hogy a nők a dobogó harmadik helyére szorítsák az állatokat.