nlc.hu
Aktuális

Márciusban nyithatunk újra

Gyulás Gergely az oltásról és az újranyitásról tájékoztatta a magyarokat

Péntek van, délelőtt megtartották a Kormányinfót Gulyás Gergely vezénylésében.

A 444 készített levonatot az eseményről. Azt írják, hogy Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a szerdai ülésén a kormány értékelte a járványhelyzetet, és hogy a védekezésnél nemcsak a szakemberekre, hanem a magyar emberekre is támaszkodnak, ezért indítanak nemzeti konzultációt a nyitásról.

Elmondta, hogy a koronavírus új mutánsa gyorsan terjed, és fontos, hogy óvatos, szakaszos nyitás legyen. Közölte, hogy legalább két ütemben március elejétől és április elejétől részleges nyitás jöhet.

Azt is hozzátette, hogy mivel szerződésünk van Oroszországgal és Kínával, februárban és márciusban a többi EU-tagállamnál nagyobb arányban lehetnek beoltva az emberek.

A regisztráció alapján folytatódik az oltás, először a legveszélyeztetettebbek és legidősebbek kerülnek sorra, utána jöhetnek a 60 éven aluliak.

Gulyás szerint van esély rá, hogy március közepéig a 60 felettieket be tudják oltani, és azt is megjegyezte, hogy ha ez így lesz, akkor az EU-ban mi lehetünk a leggyorsabban oltó ország. A tapasztalatok szerint zökkenőmentesen, komplikációk nélkül folyik az oltás.

Márciusban és áprilisban is 250-250 ezer embernek elég vakcina jöhet, és májusban 1,7 milliónak elég, remélik, a kínaiak tudják tartani a szerződésben vállaltakat.

Kelleni fog olyan okirat, amivel nem az oltottságot, hanem a védettséget fogják igazolni. Egyelőre az biztos, hogy karanténkötelezettsége annak, aki védett, nem kell, hogy legyen.

Gulyást megkérdezték, hogy etikus-e, hogy 900 sportolót soron kívül beoltanak. Azt válaszolta, mivel úgy néz ki, lesz olimpia, a kormány szerint indokolt azoknak beadni az oltást, akik kijutottak vagy kijuthatnak.

Kiszivárgott az oltási terv: 

Gyulás Gergely az oltásról és az újranyitásról tájékoztatta a magyarokat

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése