Orbán Viktor: ez most nem a nyitás pillanata, rekordokat döntöget a 3. hullám

Farkas E. Lina | 2021. Március 19.
Egy hétig biztos maradnak még a szigorú korlátozások – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban.

A miniszterelnök azzal indokolta a döntést, hogy továbbra is rekordokat döntöget a 3. hullám, ma reggel az operatív törzs tájékoztatója szerint 213 koronavírusos beteg halt meg, a kórházban is több mint 9000 megfertőzött beteget ápolnak, lélegeztetőgépen pedig 1174 pácienst kezelnek.

Orbán Viktor szerint az egészségügy, ha nehezen is, de bírja a terhelést, elmondta, hogy van elég lélegeztetőgéppel felszerelt ágy, és bár a kórházigazgatók jelentése szerint az intézmények küzdenek problémákkal, mint létszámhiánnyal, az ígéreteik szerint ezeket megoldják. „Központi segítséggel” – tette hozzá a miniszterelnök. Ennek értelmében a frontvonalba állítják a friss diplomásokat és a rezidenseket.

Orbán Viktor azt is elmondta, egyedül az oltásoktól remélhetjük az újabb betegek számának csökkenését: „Minél több embert oltunk be, annál kevesebb lesz az új beteg” – magyarázta a miniszterelnök, és arra kérte a fiatalokat (akik szerinte kifejezetten nehezen viselik a korlátozásokat) és a kis- és középvállalkozásokat, hogy tartsanak ki még egy kicsit.

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy egy hét múlva felülvizsgálják a szigorításokat, hiszen jön a húsvét, ami a járvány szempontjából különösen kockázatos lehet, és külön járványügyi kezelést igényel, hiszen ilyenkor

„felkerekedik az ország, a lányokat, asszonyokat meglocsoljuk”

Arról is beszélt, mi lesz, ha lecseng a járvány: „Rossz lelki állapotban van a kontinens és Magyarország is, de küzdünk. Kell majd egy újraindítás a gazdaságban, és lelkileg is helyre kell hozni az országot. Újra kell egyesíteni Magyarországot.”  

Még több hír az oltási programról:

Exit mobile version