nlc.hu
Aktuális
Nők távmunkában

Kiderült, főleg a nők dolgoznak távmunkában

Főként azok a nők dolgoztak home office-ban, akiknek 15 évnél fiatalabb gyerekük van.

A Covid-járvány hatására bevezetett korlátozások több szempontból is befolyásolták a munkaerőpiacot – állapította meg legújabb jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal. Közzétették azt is, hol élnek, és tipikusan milyen csoportokba tartoznak a távmunkában dolgozók – írja az azenpenzem.hu.

KSH: Főleg nők dolgoznak távmunkában

Nők a home office-ban. Fotó: unsplash

A 2020-ban távmunkában vagy home office keretében dolgozók közel kétharmada a központi régiókban élt.

Az így dolgozók között felülreprezentáltak a nők, a 25–44 évesek és a városban élők. Döntő többségüknek (77 százalékuknak) felsőfokú végzettsége van.

A digitális oktatásra való áttérés miatt nagyobb arányban dolgoznak otthonról azok, akiknél több 15 éven aluli gyermek is élt a háztartásban. Az átlagosnál nagyobb arányban éltek ezzel a lehetőséggel az 50 főnél nagyobb telephelyek és az állami tulajdonú munkahelyek dolgozói (10, illetve 11 százalék).

Az ily módon dolgozók aránya folyamatosan változott az év során, de 2020 egészében is háromszorosa (8,6 százalék) volt a megelőző tíz év átlagának (2,9 százalék). 

A távmunka eszerint teljes munkaidőben vagy részlegesen, a munkanapok egy részében is megvalósulhat. A munkáltató hozzájárulhat a munkavállaló kiadásaihoz is. A költségtérítés legfeljebb a mindenkori minimálbér összegének 10 százaléka, idén tehát havonta 16740 forint lehet – írják.

Kapcsolódó cikkeink

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top