Nyolc nappal a jogerős ítélethirdetés után a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben múlt szerdán öngyilkos lett egy rab, akit azzal vádoltak, hogy gyerekekkel akart szexuális kapcsolatot létesíteni Győr egyik parkolójában még áprilisban – írja a Telex.
A 42 éves férfi „Boylove Boylove” és a „bboylove8” felhasználói neveken vette fel a kapcsolatot egy férfivel, akiről korábban megtudta, hogy megrendelés alapján olyan kiskorúakat közvetít, akikkel szexuális kapcsolatot létesíthet. Az üzenetváltások során egy 10-11 éves fiút keresett.
A nyomozócsoport megszervezte a találkozót, mely során a gyanúsított az előre megbeszélt pénzösszeggel érkezett a győri helyszínre, ahol a műveleti egység elfogta.
A Blikknek a férfi védője azt mondta, hogy védence a zárkájában lévő mosdóban oltotta ki az életét. A bv-őrök a férfi búcsúlevelét is megtalálták, amiben a súlyos ítéletére hivatkozott. De írásában a bíró személyeskedő megjegyzéseit is nehezményezte.
A Keszthelyi Járásbíróság még 2017-ben felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a férfit, de a próbaidő leteltét követően nem sokkal már újabb ilyen bűncselekményt követett el. A férfit jogerősen június 22-én ítélték kilenc év letöltendő szabadságvesztésre.
További cikkek a témában
- Iskolai bántalmazás miatt lett öngyilkos a 8 éves Amerikában
- A tanárok sokszor pletyka útján tudják meg, ha egy gyereket szexuális erőszak ért az iskolában
- Másodfokon is börtönre ítélték a budapesti igazgatóhelyettest, aki fiúkat zaklatott szexuálisan
(Nyitókép: Getty Images/Caspar Benson)