Az amerikai giccsromantika legfőbb földi helytartója, Nicholas Sparks megtalálta a maga brit párját. Őt Jojo Moyesnak hívják, Londonban született, és már önmagában az is élvezhetőbbé teszi a műveit Spark alkotásainál, hogy vele ellentétben ő nő, és nem amerikai, hanem brit. A britek viszonya a romantikához és a giccshez szerencsére sokkal visszafogottabb és emészthetőbb, mint az amerikaiaké, és ahhoz, hogy erről meggyőződjünk, nem kell mást tennünk, csak megnézni gyors egymásutánban az Igazából szerelmet és a Szilveszter éjjelt. A britek tisztában vannak azzal, ha giccset készítenek és ilyenkor rendre kikacsintanak a nézőre, jelezvén, hogy tudják, mit csinálnak, de ne aggódjunk, jó kezekben vagyunk, hiszen ők se veszik ezt teljesen komolyan. Nos, ilyen szempontból Jojo Moyes az egyik legamerikaibb brit szerző: ő a kelleténél sajnos komolyabban veszi a giccset, de szerencsére még éppen az elviselhetőség határain belül. Az életmű eddigi legsikeresebb darabját a Mielőtt megismertelek jelenti, amiből a Trónok harcás Emilia Clarke főszereplésével készült nagy sikerű romantikus dráma még 2016-ban. A már tucatnyi regényt maga mögött tudó írónak eddig három könyvét adaptálták, de mivel az egyiket a németek vitték filmre, egy másikból meg csak tévéfilm készült, így széles körben a még 2010-ben kiadott Az utolsó szerelmes levél lesz a második film, amit élvezhetnek a rajongói, mivel rögtön a Netflixen debütál.
Az utolsó szerelmes levél (Fotó: Netflix)
Egy film, két történet
Illetve már debütált is a múlt hétvégén, és a romantikus lelkű magyarok annyira megszerették, hogy azonnal a hazai nézettségi lista élén találta magát, és a cikk írása idején, négy nappal a premier után még mindig ott trónol. Ehhez a sikerhez persze kellett az ismert irodalmi alapanyag, de az is, hogy elég nagynevű sztárokat sikerült leigazolni hozzá. Az abszolút főszerep A beavatott-filmekből és a Hatalmas kis hazugságokból ismert Shailene Woodley-é, de mellette ott találjuk A mindenség elméletéből, valamint a Zsivány Egyes című Star Wars-filmből ismert Felicity Jonest is, a férfiszínészi karizmáról pedig a feltörekvő Callum Turner gondoskodik.
A film nagy trükkje, hogy egyszerre nem egy, hanem két szálon fut: Shailene Woodley szála 1965-ben, még Felicity Jones története a mában játszódik. Jones egy újságírót alakít, aki a szerkesztőség irattárában (hát micsoda szerkesztőségek működnek arrafelé!) bukkan rá egy szerelmes levélre, aztán egyre többre. Elragadja őt a levelek régimódi romantikája, ami kissé idegennek hat a mai Tinder-érában, valamint az is, hogy nem derül ki számára, hogy milyen véget ér a tiltott viszony a férjezett asszony és a titkos szerelme között, és szerinte a sztori érdekelné az olvasókat is. Míg Jones egy afféle csetlő-botló, távolról és hunyorítva kissé Bridget Jonesra emlékeztető karaktert alakít, és az ő története hordozza a film humoros oldalát, addig a szerelmes levelek egyik írója, a Shailene Woodley alakította Jennifer egy csendes, visszafogott, arisztokratikus teremtés, aki látványosan unatkozik a gazdag és rideg férje oldalán, és unalmában pompás ruhakölteményekben parádézik a mesés francia tájakon (a film ezen részeit amúgy Spanyolországban forgatták). Az újságíró által elolvasott leveleknek köszönhetően flashbackekben láthatjuk a fél évszázaddal ezelőtti történéseket, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, a két szál egy idő után összeér.
A szerelem, amit megmenthetett volna a mobiltelefon
Az mindenképp Az utolsó szerelmes levél javára írandó, hogy sokkal jobban néz ki, mint a Netflix saját gyártású filmjeinek kilencvenöt százaléka. Ez talán leginkább annak köszönhető, hogy eredetileg mozivászonra szánták, és akad is néhány ország – például pont az Egyesült Királyság – , ahol mozikba kerül. Intim, romantikus filmhez képest az alkotók sokszor gondolkodtak látványos totálokban, és látni lehet, hogy a forgatási helyszíneken és a díszleteken egyáltalán nem spóroltak. Ennek akad egy negatív mellékhatása is, méghozzá az, hogy kissé túltolták a dolgot. Ahogy a bevezetőben írtam, sokszor érezhetjük azt, hogy film helyett romantikus képeslapok gyűjteményét kapjuk, valahogy minden túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, főképp az 1965-ben játszódó jelenetek. Amikor azon kaptam magam, ahogy azt figyeltem, hogy a szereplők ruhái mennyire jól passzolnak a mögöttük lévő tapétához, akkor tudtam, hogy ez azért már kicsit sok. A külcsín gazdagságával ráadásul leginkább a belbecs mélységét, pontosabban annak hiányát próbálták ellensúlyozni: ez végső soron a létező legegyszerűbb történet arról, hogy a boldogtalan házasságban élő nő beleszeret a vonzó agglegénybe, de a sors fintora nem engedi, hogy ők ketten egymáséi legyenek. Márpedig a sors fintorát jelen esetben leginkább az jelenti, hogy egyiküknek sincs okostelefonja. Ha ugyanis lenne, egy találkozóról való lecsúszás még nem jelentené automatikusan a kapcsolatuk végét. A film szépen visszaidézi azokat az időket, melyekben hosszú perceket (órákat?) állhattunk a megbeszélt találkozó helyén anélkül, hogy esélyünk lett volna megtudni, miért nem érkezett meg időben a másik. Elég vicces belegondolni, hogy mindaz a dráma, ami a filmben kibontakozik előttünk, a mobiltelefonok és az internet korában egyszerűen nem történhetne meg.
Válassz kedvencet!
A két párhuzamosan futó történetet mesélő filmek egyik legnagyobb típushibája, hogy a legtöbbször a két sztorit nem sikerül egyformán érdekessé tenni. Az utolsó szerelmes levél esetében azok járhatnak jól, akiknek Shailene Woodley képeslapromantikája áll közelebb az ízléséhez, ugyanis érzésre ebből kapunk többet. Az újságíró Felicity Jones szála idővel elhalványul, amit csupán azért sajnáltam, mert abban sokkal több élvezetet találtam, mert magában hordozta a britek romantikus vígjátékainak számos szerethető vonását. Moyes sajnos nem tud ellenállni a giccsnek, így a múlt történései hatással lesznek az ezt feldolgozó újságíró magánéletére is, ez pedig eléggé kiszámíthatóvá, vagy inkább erőltetetté teszi a végkifejletet, de ki vagyok én, hogy a világ egyik legkiszámíthatóbb filmes műfaján számon kérjem a kiszámíthatóságot? Az utolsó szerelmes levél végső soron egy könnyen felejthető romantikus limonádé, ami talán kissé komolyabban veszi magát a kelleténél, de a sztárjai karizmája és bája, valamint a hívogató képek – a filmet nézve nemcsak Franciaországba, de Londonba is azonnal repültem volna – lehetővé teszik, hogy két órára gond nélkül elmerülhessünk a világában. Az ígéretes összetevők ellenére nem született új romantikus klasszikus, de a Netflix választékában ez a film még így is az erősebb darabok közé sorolható.
Film- és sorozatajánlók az nlc-n:
- A Netflix legnagyobb attrakciója egy méretes pénisz: megnéztük a Vágyak/valóságot
- Egy kicsit több Budapestet is elbírtunk volna a Fekete Özvegyben
- Divatőrülteknek kötelező néznivaló a Szörnyella film