Sokan, akik a Sinopharm vagy pedig a Szputnyik V oltását vették fel két dózisban, abban reménykedtek, hogy amennyiben harmadik oltásként a Pfizert vagy a Modernát választják, akkor szabadon utazhatnak majd az EU országaiba – írja a szerbiai Szabad Magyar Szó. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy több EU tagországban nem ismerik el az egy oltást, hanem rögtön két adagnyi Pfizerről kérnek bizonylatot.
Vagyis, akik most két Sinopharm illetve Szputnyik V után Pfizert választanak, nem biztos, hogy szabadon utazhatnak, hanem meg kell várniuk a tavaszt, amikor a második Pfizer oltást, vagyis összesen a negyediket felvehetik.
A problémáról Aleksandar Seničić, az Idegenforgalmi Irodák Nemzeti Szövetségének igazgatója a Kurirnak elmondta, hogy egyelőre pontos utasítás és információ nincs, de sok ország csak a Pfizert ismeri el, ami azt jelenti, hogy ebből kell, hogy legyen két oltása annak, aki be szeretne utazni az országba. A legnagyobb ellenállás az orosz oltással szemben van, míg a kínaival egy kicsit jobb a helyzet.
Szerbia hasonló cipőben jár, mint Magyarország, ugyanis náluk is rengetegen kaptak kínai vagy orosz vakcinát. Több EU tagország is van, amelyik egyiket sem fogadja el, például a síszezont karanténnal halogató Ausztria, miközben Szlovénia miként nyáron is tette, most is elfogadja mindkettőt.