Egy őrjöngő utas okozott riadalmat a Ryanair járatán, amely a spanyolországi Sevillából repült Magyarországra. A Magyarországon élő férfi „megvadult” a fedélzeten, és megpróbálta kinyitni az egyik ajtót repülés közben – írja a Mirror.
Spanyol sajtóértesülések szerint a férfi nagyjából az út felénél nagyon agresszívvá vált, az utasok elmondása alapján rugdosta a székeket, egy tollal fenyegette az utasokat, és kiabált több, a közelében ülő nővel.
Egy biztonsági őr felajánlott a segítségét, amit először a légiutas-kísérők visszautasítottak. Néhány perccel később viszont kérték a közbeavatkozását, mert a férfi azzal fenyegetőzött, hogy kinyitja a repülő egyik ajtaját.
A biztonsági őrnek végül sikerült megfékeznie a feldühödött utast, akit lebirkóztak a földre, majd biztonsági övekkel kötöztek az üléshez.
Leszálláskor már a rendőrség várta a gépet a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren, ahol a férfit letartóztatták. Az eset még november 11-én történt, de csak most közölték a részleteket. Kiderült, hogy a férfit leteperő biztonsági őrnek ez volt élete első repülése.
(Kiemelt kép: YouTube/La Razón)