nlc.hu
Aktuális

Franciaország: bűncselekmény lesz az iskolai bullying

Bűncselekmény lesz az iskolai bullying Franciaországban, börtönbüntetésre számíthatnak az elkövetők

Franciaországban az egyre nagyobb problémát jelentő iskolai bullyingot, szigorúbb törvényekkel igyekeznek orvosolni.

A francia parlament megszavazta azt a törvényjavaslatot, melynek értelmében bűncselekmény lesz az iskolai bullyingolás,  Akár három évnyi börtönbüntetés is kiszabható lesz érte, írja a Guardian nyomán a 444! A törvényjavaslatot Emmanuel Macron oktatási minisztere, Jean-Michel Blanquer is támogatta, az iskolai bullying ugyanis nagy problémát jelent az országban.

Jean Michel Blanquer, bullying

Fotó: Julien Mattia/NurPhoto via Getty Images)

Becslések szerint Franciaországból tízből egy gyereket ér rendszeres és célzott piszkálás és megalázás, ezeket a bántó mechanizmusokat csak felerősítették a közösségi oldalak, és a törvényre azért volt szükség, hogy be tudják tartatni a köztársaság értékeit. Erwan Balanant centrista képviselő elmondta, nem az a cél, hogy gyerekek kerüljenek börtönbe, ugyanakkor foglalkozni kell a bullyingolás problémájával.

  • A törvénytervezetet szerdán hagyta jóvá az alsóház, és hamarosan a szenátus elé kerülhet.
  • Várhatóan februárra lehet belőle hatályos törvény, onnantól Franciaországban lesz érvényben a világ egyik legszigorúbb bullying-ellenes szabályozása.
  • Az új törvény az iskolákra és egyetemekre fog vonatkozni, és a diákok mellett a dolgozókat is védi majd.
  • Szigorú büntetés fog járni érte: a vádlottak akár 3 évnyi és 45 ezer eurónyi pénzbüntetést is kaphatnak, ha pedig egy sértett megöli vagy megkísérli megölni magát, a maximális büntetési tétel 10 évre és 150 ezer euróra nő meg.

Franciaországban idén több tragédiát is okozott az iskolai bullying: októberben például egy 14 éves lány lett öngyilkos, az édesanyja szerint a lánya nem bírta tovább a rasszista és homofób támadásokat.

Nálunk is történnek hasonló tragédiák, két hónappal ezelőtt  a Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium diákja, Tisza Gábor lett öngyilkos a többi diák zaklatása miatt.

Van segítség!

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top