nlc.hu
Aktuális

Yamina lett a legnépszerűbb DJ

Yamina legyőzte Metzker Vikit és Cookyt – kiderült, kik a Rádió1 legnépszerűbb lemezlovasai

Kiderült, kik a hallgatók kedvenc Rádió 1-es lemezlovasai 2021-ben!

November 22. és december 5. között szavazhattak a Rádió1 hallgatói a kedvenc lemezlovasukra. A szavazásra közel százezer voks érkezett, a hallgatók naponta egyszer küldhették el szavazataikat a kedvenceikre. A verseny nagyon szoros volt, a két hét során többször is változott az eredmény, de a végén Yamina lett a befutó. Mögötte közvetlenül ott van a két másik közönségkedvenc, Cooky és Metzker Viktória is.

„Nagyon boldog vagyok! Ez egy jó visszaigazolás számomra arról, hogy valóban nagyon erős követői bázisom van, akik szívvel-lélekkel mellém, mögém állnak, hús-vér emberek, akik szeretnek, és számomra ez a győzelem velük együtt érdem” – mondta el Yamina.

dj yamina dj

Yamina lett a kedvenc (Fotó: Rádió1)

A szavazás alapján december 13-tól a DJ-k sora megújul: a mixműsorok színesebbek lesznek, a délutáni élő mixeket naponta más lemezlovas készíti majd az állandó műsorvezető, Juhász Geri mellett. Jövő héttől a Word Is Mine Radio Show szintén új műsorrenddel jelentkezik majd, amelyben a DJ-k sorrendje változik. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top