nlc.hu
Aktuális

Másodfokú riasztás ónos eső miatt

Ónos eső, csúszós utak: ha lehet, ma inkább maradj otthon!

Ónos esőre, havazásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.

Az ország egyes részein a késő délelőtti órákig tartós ónos eső várható. Veszprém megye több járásában másodfokú, többfelé elsőfokú riasztás van érvényben az ónos eső veszélye miatt, később pedig havazásra kell készülni. A katasztrófavédelem felhívta a figyelmet, hogy csak a téli körülményekre felkészített autóval induljanak útnak.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök hajnali adatai szerint az ónos eső veszélye miatt több megyében vannak érvényben elsőfokú riasztások, később Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna és Zala megyében adhatnak ki újabb riasztásokat.

Azt írták: napközben az Alpokalján, Kisalföldön tovább folytatódik az éjszaka kezdődött havazás, míg a Dunántúl más részein kezdetben havas esőre, fagyott esőre, illetve ónos esőre egyaránt lehet számítani, majd dél felől egyre inkább eső lesz jellemző. Ónos eső főként a Dunántúl középső és keleti felén várható (döntően átmeneti jelleggel), de kiemelten Veszprém megyében akár 5 milliméternél is több eső hullhat a késő délelőtti órákig.

A nap folyamán északnyugat felől egyre nagyobb területen havazásba vált át a csapadék – ismertették, megjegyezve: „a halmazállapot-váltás határa még meglehetősen bizonytalan. Az Északnyugat-Dunántúlon, illetve a Dunántúli-középhegység térségében 10 centiméter, az Alpokalján akár 20 centiméternél nagyobb hóréteg is kialakulhat. A Dunántúl északkeleti részén, a főváros térségében általában maximum 5 centiméternyi hómennyiség gyűlhet össze. A havazás veszélye miatt Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Ónos esőben sétáló gyalogos Budapesten

Egy gyalogos megy az ónos eső miatt jeges járdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren (Fotó: MTVA/Bizományosi: Turbéky Eszter)

A meteorológiai szolgálat azt is megjegyezte, hogy napközben a megélénkülő északnyugati szél az Észak-Dunántúlon hordhatja a havat.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt hangsúlyozta: mielőtt az autósok útnak indulnak, tájékozódjanak az aktuális meteorológiai helyzetről és az útviszonyokról. Aki teheti, ónos eső miatt érvényben lévő riasztás ideje alatt ne induljon útnak. Ha az utazás elkerülhetetlen, csak megfelelő műszaki állapotú, a téli időjárási körülményekre felkészített gépkocsival induljanak el.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az autóba tankoljanak a szokásosnál több üzemanyagot és vigyenek magukkal feltöltött mobiltelefont, tartalék ruhát, ásványvizet és egy kis ételt, arra az esetre, ha hosszabb ideig kellene várakozniuk. Akik a tömegközlekedést választják, számítsanak megnövekedett várakozási időre – írta a szóvivő, kiemelve: „ha valaki bajba jutott autóst, gyalogost lát, hívja a 112-es segélyhívó számot.”

(MTI)

Itt a tél

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése